Game over

Amíg nem garantálható a normális működés és a biztonságos üzemeltetés, a főpolgármester kivonatta a forgalomból az egymás után lerobbanó, egyenként 830 millió forintba került Combino villamosokat. Jelenleg hat óriáshernyó fut (már amikor) a Nagykörúton, az első hármat a közlekedési felügyelet pecsétje után egyből forgalomba állították, így menet közben ütköztek ki a hibák, a legutolsó hárommal viszont a gyártó német tesztpályáján futottak néhány kört, ezért azokkal nincs baj. Egyelőre.

Tegnap és ma azért robbant le egy Combinó, mert lefagyott a fedélzeti elektronika, a vezetőt pedig nem képezték ki eléggé, így meg kellett várni a helyszínre érkező szakembert, aki végül elhárította a hibát – a reset gombbal újraindította a rendszert. Egy nappal korábban pedig egyszer csak megmakacsolta magát a villamoskocsi, az elektronika letiltotta az irányítást, úgy kellett a kocsiszínbe vontatni az óriáshernyót. Ez volt ugyanis az első, Budapestre szállított darab – az ünnepélyes bemutató idején még nem kapott forgalmi engedélyt, ezért az elején szépen feldíszítették virágokkal, a végénél fogva pedig betolták az újságírók elé. Azt mondják, a villamos megtolása közben az egyik kerék kisiklott, emiatt bolondult meg és bénította meg szombaton a járművet a fedélzeti komputer.

A gyártó eredetileg azt ajánlotta fel a megrendelő BKV-nak, hogy érintőképernyős műszerfalat szerel a Combinókba. A közlekedési vállalat azonban ragaszkodott a nagy, színes nyomógombokhoz, mert a budapesti villamosvezetők ahhoz vannak szokva, meg így olcsóbban megúszható az átképzésük.

A BKV ugyanilyen alapon mondott le arról, hogy klímával szereljék fel a Combinókat. A hivatalos magyarázat szerint ezt egyrészt nem indokolja a magyarországi időjárás, másrészt a Nagykörúton az utasok általában csak egy-két megállót utaznak, gyakran nyílik és záródik az ajtó, a légkondival csak az utcát hűtenék, elég lesz a légcserélő. Az ablakok mindenesetre a klímához szabva készültek, hatalmas üvegtáblák, de csak a felső kis részen nyithatók. Ma viszont a BKV berendelte magához a német főtervezőt, adjon magyarázatot, miért működik ilyen siralmasan a légcserélő rendszer. Pedig jól muzsikál az, csak éppen ezt kérték, mert ez volt az olcsóbb. Utólag – mint a Volvo-buszoknál tavaly – majd biztos beszerelik a légkondit, ami így jóval drágább lesz, hiszen az eredeti szerződésben nem kérték.

Már az elején tudni lehetett, hogy átok ül a Combinó-projekten. A Budapest által megrendelt típusról menet közben derült ki, hogy Nyugat-Európában sorra darabokra törnek az alumínium kocsivázak, ezért a gyártó újraterveztette a modellt, ez egyéves csúszást okozott. Az 1995-ben faltól falig felújított Nagykörúton tavasszal 3,2 milliárd forintból újrakövezték a megállókat, modernizálták az áramellátó rendszert. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy azután mindennaposakká váltak az áramszedő-törések, felsővezeték-szakadások. A csúcs az volt, amikor egy szombat hajnalban a Margit hídon a régi oszlopokra rá akarták szerelni a korábbinál háromszor nehezebb sodronyokat, mire a majd’ harminc éves, szétrozsdásodott kandeláberek egyszerűen kidőltek, a felelőst még keresik.

A BKV egyébként potom pénzért dobra veri a régi UV-villamosokat. Ha volna szabad félmillióm, beruháznék egy szép síndöcögénybe, jó lesz az még valamire. Ha másra nem, majd jó pénzért kölcsön adom a BKV-nak, amíg a műhelyben bütykölik a Combinókat.

Tovább...

Biztos

Lehet örülni, van már főpolgármesteri biztosa is a városnak. Magyarország lesz az EU soros elnöke 2011-ben, ezt pedig némi marketinges finomítás után el lehet adni úgy, hogy Európa fővárosává válik Budapest, ha már a 2010-es, kulturális-főváros pályázatot csúful elbukta. (Biztos, ami biztos, ugyanannak a pályázati anyagnak terveznek most új borítót, ne vesszen kárba.) A hat év múlva bekövetkező, jeles alkalomra – ha már az eurót Európa fővárosában akkor még valószínűleg nem fogadják el hivatalos fizetőeszközként – egy sor attrakcióval készül a város. Csupa olyasmivel, amit már évtizedek óta meg akarnak csinálni, azóta pedig annyi történik, hogy újabb szögből készülnek újabb, színesebb látványtervek.

De lássuk a részleteket. 2011-ben Budapest azzal akarja lenyűgözni az európai nagyközönséget, hogy múzeumnegyeddé alakítja az óbudai gázgyár területét, pesti Sohóvá varázsolja a Közraktárak környékét, átépítteti a belvárost és a teljes Duna-partot.

Az óbudai gázgyár 1913-ban nyílt meg, a székesfőváros egyik utolsó, békebeli beruházásaként, a létesítmény a maga idejében az egyik legkorszerűbbnek számított. 1984-ben zárt be, mert a fölgázra való átállás miatt feleslegessé vált. A körülbelül húszhektáros területről ki kellene pucolni a gázgyári masszát a földből (helyenként nyolcméteres mélységig), önmagában ez már milliárdos tétel volna. Eddig annyi történt, hogy a főváros nagy nehezen bortokon belülre került (nem volt könnyű, hiszen saját cégével, a gázművekkel kellett dűlőre jutnia), majd tavaly külön céget hozott létre a fejlesztésre, úgymond egy kultúr- és fesztiválpark kialakítása érdekében. Első lépésben – ezt tavaly idén nyárra ígérték – rendeznék a Duna-parti sétányt és kerékpárutat építenének. A teljes beruházás egyébként legalább tíz évig tartana, és mai becslések szerint 40 milliárd forintba kerülne, kíváncsian várom, bele tudják-e zsúfolni a még hat hátralévő esztendőbe. Aki nem akar addig várni, az ugorjon el Bécsbe.

A Közraktárak eredetileg négy épülete 130 évvel ezelőtt épült, a Nagyvásárcsarnok, a Fővámház (mai közgáz egyetem) és az Elevátor, valamint a dunai teherpályaudvar (ma ezen a telken van a Nemzeti Színház) közelsége miatt, az akkori budapesti kereskedelmi központ kellős közepén. A háború után már csak három épület maradt meg, a porig bombázott környéken pedig kiépült a Nehru-part. A roskadozó épületek utoljára 1988-ban estek át nagyobb felújításon, azóta csak az ötletelés megy. Tervezték ide az új Nemzeti Színházat, felvetődött a Diáksziget lehetséges helyszíneként, jobbára azonban csak bolhapiacnak és ideiglenes kirakodóvásárnak voltak jók a szebb napokat látott épületek. Tavaly óta a Közraktárak szórakozóhellyé alakultak át, ott nyitotta meg kapuit a Buddha Beach és a Szociál. A főváros két éve azt találta ki, hogy itt lesz a második Szent István park, egyfajta városi vízi zarándokhely, kulturális központ. A konstrukció alapján a pályázaton kiválasztott magánbefektető a benti 15 ezer négyzetméter kétharmadát kiadhatta volna üzlethelyiségként, cserébe pedig alagútba vezetné a 2-es villamost, kitatarozná a házakat és még a parkot is rendbe hozná. Néhány hónap múlva azonban kiderült, hogy a irreálisan a városháza elvárásai, ezért fapadosabb változatot kell kidolgozni, de az is legalább ötmilliárd forintba kerülne, és leghamarabb 2020-ra (!) készülne el. A városházi szakbizottság a befektetőt kereső tendert már jóváhagyta, de nem tudni, mikor írják ki a pályázatot.

A belváros megújítása eddig abban merült ki, hogy hosszas ígérgetés után a főváros kiírt egy ötletpályázatot Budapest Szíve (vagyis az V. kerület déli harmada, kiemelten a városháza és az Erzsébet tér környéke) fejlesztésére. Az Európai Unió összes tagállamában meghirdetett pályázatra negyven javaslat érkezett, nem meglepő módon szinte mindenki csökkentené a városmagra zúduló autóáradatot, és több teret adna a gyalogosoknak. Az első helyezett pályaművel kapcsolatban azt emelték ki többek között pozitívumként, hogy a húsz (!) éven belül megvalósítható fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt. A városházán a pályázat eredményhirdetés után azt mondták, következő lépésben készítenek egy „komoly tervdokumentációt”, majd kiírnak még egy építészeti tervpályázatot írnak ki külön a városháza tömbjére.

A Duna-part átépítéséről meg csak ennyit.

Jó lenne már most kitalálni valamilyen apropót 2012-re. Vagy inkább 2020-ra.

Tovább...

Parkolópálya

Levelet hozott a postás; Budapest legnagyobb parkolócége nevében egy kedves ügyvéd arra kér barátian, ugyan fizetnék be mintegy húszezer magyar forintot, amiért négy (!), illetve két éve nem fizettem a parkolásért. Követelésüket azonban vehetem tárgytalannak is, ha befáradok az ügyfélszolgálatra, és bemutatom a négy, illetve két éve váltott jegyet, amit nyilván akkurátusan megőriztem és lefűztem egy dossziéba. Azóta egyébként kétszer váltottam lakhelyet, a bűnelkövetéshez állítólag használt kocsit már rég eladtam. A levél is voltaképpen véletlenül jutott el hozzám, a nagyi címére jött ugyanis, ahová korábban azért voltam bejelentve, hogy a katonaság ne találjon meg könnyen (akkor ugyanis még nem volt önkéntes a hadsereg).

Szerettem volna megkérdezni az ügyvéd urat, hogy egy pusztán ajánlva feladott levélért cserébe ugyan miért kellene a pótdíj mellett még ötezer forintot – amit szemérmesen csak „költség” tételként szerepeltettek – is megfizetnem, ezért felhívtam a parkolócég ügyfélszolgálatát. (Az ügyvédi fejléces papíron érkezett levélben ugyanis csak ez a telefonszám szerepelt, az ügyvédi iroda telefonszáma lemaradt, csak a postafiók számukat voltak hajlandók közölni.)

- Jó napot kívánok, pótdíj ügyben érdeklődnék!
- Jó napot, parancsoljon!
- X. Y. ügyvéd urat keresem, kapta ugyanis tőle egy levelet.
- Itt nincs semmilyen ügyvéd.
- Bocsánat, de én tőle kaptam egy fizetési felszólítást…
- Igen, a nyilvántartásunk szerint bizonyára nem váltott parkolójegyet.
- Akkor miért az ügyvéd küldte a felszólítást?
- Nálunk ez így megy, kérem.
- Értem. Megmondaná, milyen számon tudom elérni az ügyvéd urat?
- Én sajnos nem ismerem őt, és az irodájának a számát sem.
- Aha. És azt elárulja, mi ez a plusz ötezer forintos költség, amit hozzácsaptak az állítólagos pótdíj-tartozásomhoz?
- Nos, az az ügyvédi költség.
- Értem, viszonthallásra.

Ezután felhívtam az autóklub jogászát, segítsen tisztán látni. Ő arról világosított fel, hogy az ügyvédnek legalább az irodai címét és telefonszámát tudatnia kellett volna, így írja elő a kamara etikai kódexe. Ő már csak tudja, alelnöke is a kamarának. Aki ezt nem teszi, az ellen panasszal lehet élni, és rögvest eljárást indít ellene a kamara. Feltéve, hogy a rejtélyes ügyvéd valóban létezik.

A Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján lévő keresőbe bepötyögtem a nevet, egyetlen találat volt, egy II. kerületi iroda. A megadott számon többször is próbálkoztam, mire végre valaki felvette a kagylót.

- Jó napot kívánok! X. Y. ügyvéd urat keresem!
- Milyen ügyben?
- Csak azt szeretném tőle megkérdezni, foglalkoznak-e parkolási pótdíjak behajtásával.
- Nem, ilyesmivel nem.
- Csak azért, mert az ő fejléces papírján kaptam egy fizetési felszólítást a parkolócégtől, ötezer forintos ügyvédi költséggel megfejelve.
- Ja, hogy olyan parkolás. Nos, valóban van itt egy kolléga, aki ilyesmivel is foglalkozik, de most nem tudom adni, szabadságon van. Majd visszahívjuk.

Később az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy teljesen jogszerűen nem adta meg a postafiókon kívüli elérhetőségeit, az ötezer forintos ügyvédi költségből ő egy huncut fillért sem lát, mert szegény megbízás alapján dolgozik, szinte napszámosa ő a parkolási társaságnak, meg aztán a több ezer megbüntetett autós biztos percenként hívná az irodáját, és csak a titkárnő nem tudná kezelni a rengeteg hívást. De fontolóra veszi, hogy mégis megadja – egyébként nyilvános – telefonszámát, nem könnyű ezeknek a fránya ügyfeleknek a kedvében járni. És különben is, polgári jogi követelésről van szó, az öt év múltán évül el, úgyhogy az se rinyáljon, aki 2001-es eset miatt kap felszólítást, magyarázkodjon majd a bíróságnak.

Az az igazság, hogy kicsit szégyellem is magam, amiért ennyi felfordulást okoztam a parkolócégnek és az ügyvédnek. Megígérem, hamarosan tényleg jegy nélkül fogok parkolni, ne levelezgessenek hiába. Addig pedig a tükör előtt próbálgatom az alperesi szerepet.

Tovább...

Aranypart

Ivánnal találkoztam a minap a római-parti Nyárfás nevű egységben, eredetileg sakkoztunk volna, de inkább ittunk. A római Budapest aranypartja; Siófok kicsinyített mása, németek helyett inkább oroszokkal, és rengeteg szúnyoggal. Ja, és voltaképpen vízpart víz nélkül, hiszen a Dunában fürödni tilos és életveszélyes. Régen a jó munkásemberek gyermekeinek kacajától voltak hangosak a csónakházak, amelyeket azóta ledöntött a nagytőke és mediterrán üdülőparknak hazudott lakópark-tömbök épültek a helyükre. A Bibic I. azért még megvan.

Az egész azzal kezdődött, hogy megdőlt a komenizmus, az állam pedig külön céget hozott létre a sportlétesítményeinek a kezelésére, ebbe apportálva a csónakházakat. Mivel eléggé elhasználódott ingatlanokról volt szó, papíron szinte semmit sem értek, ráadásul az állami vállalatoknak akkoriban kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy üdülőkkel bíbelődjenek, így a nyaraló néptömegek is egyre inkább elmaradoztak. A sportlétesítményeket kezelő cég ezért jobb híján felélte vagyonát, hogy működni tudjon, és szép sorban eladogatta nyomott áron a csónakházakat.

A befektetőnek persze nem a műemléki védettségre is érdemes házak kellettek, hanem az alattuk lévő föld. A csónakházat eldózerolták, a szomszédos ingatlanokat egybenyitották, és az ezredforduló után már el is készült az első mediterrán üdülőpark. A beköltözők pedig egész éves vakáción érezhették magukat; a terület ugyanis hullámtérnek minősül, magyarán árvízkor elönti a Duna, ezért hivatalosan csak üdülő építésére adható ki a Rómain engedély. Azt viszont senki sem tilthatja meg senkinek, hogy a nyaralójában lakjon. Pláne, ha az olyan otthonos, mint a már említett mediterrán lakópark, saját teremgarázzsal, kerten belüli árvízvédelmi rendszerrel és búvárszivattyúkkal.

A kevésbé szerencséseket viszont csak egy szinte láthatatlan nyúlgát védi. Nemrégiben, 1965-ben épült ideiglenes megoldásként, azóta minden nagyobb árvíz idején homokzsákokkal és agyaggal véglegesítik. Ha egyszer átszakad, húszezer ember otthonába tör be a Duna, és meg sem áll a Szentendrei útig. Budapesten teljesen szokatlan módon mindenki egymásra mutogat: a főváros szerint a kerület akadékoskodik, a kerület szerint a főváros dolga az árvízvédelem. Egyelőre csak az a biztos, hogy mobilgát kerül a régi helyére, a kérdés csak az, hogy hová és mennyiből. A Nánási út ellen szól, hogy többek között egy gázvezeték is halad a mélyben, egy oda épített gát ráadásul mit sem ér a part menti telkekre beköltözőknek. Ha viszont közvetlenül a Dunához kerülne a gát, akkor a mai Római úgy, ahogy van, megszüntetésre volna ítélve, hiszen a partot meg kellene magasítani, kiépíteni a csatornát, új közvilágítást, kerékpárutat, miegyebet. A parti változat drágább is volna, a költségeket így is 2-5 milliárd forintra becsülik. A városházán abban reménykednek, hogy EU-támogatást kaphatnak az új mobilgátra, az ehhez szükséges, körülbelül másfélmilliárdos önrészt azonban nem lesz könnyű összeszedni; az önkormányzatoknak szokás szerint nincs pénzük, a parti lakópark- és szállodaépítők pedig beintettek, tőlük ugyan egy fillért se reméljen senki, az állam szerintük még keres is a gátépítéssel. Az egyik elegáns négycsillagos hotel gazdája mindenesetre sietve gründolt egy álcivil szervezetet, amely bőszen gyűjti az aláírásokat, hogy minél előbb legyen új gát.

Addig is, amíg az elkészül (leghamarabb 2008-ra), és éppen árvíz sincs, a Római éli nyugodt életét, az új lakóparki tömb előtti ötven méteres partszakaszon félig elkészült a díszburkolatú sétány (kicsit északabba murvával szórták fel a partot, kifejezetten a babakocsisok, kerékpárosok és papucsban sétálók kedvéért), a járókelők udvariasan utat engednek a motorral, squaddal és terepjárókkal érkező vállalkozóknak, a vendégek pedig engedelmesen várnak hosszú sorokban a pult előtt, hogy ötszázért sört és kétszázötvenért zsíros deszkát tömhessenek magukba. Elvégre az élet igenis szép.

Tovább...

Az ajtók záródnak

Öles léptekkel gyorsult fel a négyes metró röpke harminc éves története, de ilyen még tényleg nem volt; a városháza a nagyközönség óhaját tudakolja, hogy hogyan nézzenek ki a vadonatúj metrókocsik. Három, francia szakemberek által dizájnolt változat, amelyek múzsája maga a főpolgármester volt, aki azt kérte, hogy a csili-vili új kocsik hasonlítsanak a kisföldalatti kocsijaira.

A hivatalos magyarázat szerint a franciák ezt úgy oldották meg, hogy az egyik változatban ikerfényszórókat rajzoltak a jármű elejére, a másikon meg olyan a reflektor, mintha szemhéja volna a metrókocsi elejének, teccikérteni. A középső pedig azért nem olyan, mert azt egy francia villamosról mintázták. De mindegy is, úgyis a műértő nagyközönség fogja a városháza – már amikor működő – honlapján kiválasztani, hogy melyiket gyártsák le. Egy katt, hipp-hopp, és két év múlva már itt is lesz a prototípus, újabb két év múlva pedig ki is lehet próbálni élesben.

Hétvégétől már lehetett szavazni, a főpolgármester lelkes bejelentése után három órával máris harmincezer szavazat érkezett. Régóta mondom, hogy emelt díjas sms-ben kellene szavaztatni a népet, ha akarsz egy kilométer M0-t, küld a korgyuru szót a 1798-ra, meglesz az, összeadjuk.

A főpolgármester a déli hőségben tartott sajtótájékoztatóján arról is beszámolt, hogy hogyan áll négy budai állomásnál a munka. Közműkiváltás, a résfalazás előkészítése, meg ilyenek. A négyes metró címén átadták már az elektromos vakondként emlegetett szerkentyű marótárcsáját – pontosabban annak legfőbb alkatrészét -, a Bartók Béla út felújítását, a Keletinél egy metrókijáratot (amiről váltig állította a főpolgármester, hogy ha naplementekor egy meghatározott szögből nézzük, akkor alatta már mintha látható volna az új állomás), meg egy gyalogos aluljárót a Bocskai útnál, amit átadás után rögtön le is lakatoltak, nehogy összefirkálják meg odaköltözzenek.

Visszatérve a metrókocsikra: egy francia-magyar konzorcium gyártja le őket, 37 darabot több mint 60 milliárd forintért. A cégcsoport magyar felének anyavállalata ellen aznap jelentették be a csődeljárás megindítását, még szerencse, hogy a franciák egyetemlegesen helyt állnak. Megnyugtató ez egy olyan olajozottan haladó projektnél, mint a négyes metró.

Lehetett volna ezeket a járműveket HÉV-esíteni, és akkor a Déliből átszállás nélkül lehetne elrobogni Gödöllőig. De a civilek túl későn szóltak, és a BKV menet közben már nem változtatott a tenderen. Ezzel az is eldőlt, hogy az Örs vezér terén a következő ötven évben is Budapest egyik legszűkebb aluljáróján kell átszenvednie magát annak, aki még keletebbre akar kalandozni a székesfővárosban.

És ma még tornádó is volt. Jól tudta Demszky, csak túl korán szólt.

Tovább...

Hatos számú lépcsőház

Egy tízemeletes, öt lépcsőházas átlagos óbudai panelház valójában olyan falu, amelynek nem vízszintes, hanem függőleges a főutcája. Lóca helyett a kisbolt elé kikészített műanyag puffokon ülve szemlélődnek a helyiek, hogy egyrészt egy fél Hubival elkezdjék a szürke hétköznapokat, másrészt hogy alaposan megfigyelhessék a közösség olyan oszlopos tagjait, mint Derékszög néni, Kertészék vagy a festett rém, aki golyóálló mellényben mer csak az utcára lépni.

Derékszög néni

Van becsületes neve is. De mindenki csak így hívja, mert a háború óta a gerincproblémái miatt derékszögnél jobban nem tud kiegyenesedni. A harmadikon lakik a fiával, Jézussal. Mint csónaknak a lapát, neki is elválaszthatatlan tartozéka a házilag fabrikált nyugdíjas-talicska; fémvázra applikált kartonláda. Abban hordja mázsaszám a szárazkenyér-morzsát a beteg tekintetű galamboknak, amelyek mindegyike az emberiséget hetek alatt kipusztítani képes baktériumtenyészetet hurcol magával. Derékszög néni megáll a tengópálya közepén, szórja a morzsákat, pengevékony ajkai közül pedig egyre csak azt préseli ki: tubi-tubi-tubi. A kutyákat is nagyon szereti, valószínűleg azért, mert könnyen észreveszi őket. Havonta egyszer bedaueroltatja ősz haját. Kék otthonkáját látva az ember ösztönösen eloltja a cigit, nehogy lángra kapjon a gyúlékony anyag.

A vasverő

Nyugdíjas éveinek elején járó asszony. Egyszerre megelégedettséget és paranoiát tükröző mosolyát mintha az arcára tetoválták volna. Férje már régen meghalt, ezért kénytelen maga intézni a lakás körüli apróbb munkákat. Egyszer arra ébredt a ház, hogy vasdarabbal veri a folyosói rácsot, mert vissza kellett tenni a helyére a zár nyelvét. A segítséget udvariasan elhárítja, addig üti a vasat, amíg meleg nem lesz. Mint az átlagos panellakó, ő is beépíttette az erkélyt. Fixa ideája, hogy a felette lakók az erkélyre pisáltatják a kutyájukat, a lecsurgó sárga lé pedig hamar rászárad az ablakára, ő meg takaríthat. Ha nem én laknék fölötte, azt híresztelném, hogy bolond, hazudós öregasszony.

Kertészék

Kizárólag egy okból mozdulnak ki a lépcsőházból: hogy megműveljék a kiskertet. A bejárati ajtóval szemközti földdarabról van szó, ahová a csikket pöckölik a járókelők. Kertészék a gyárilag beépített konyhaszekrény fém tartóvázát alkalmazták kerítésként, sűrű sövényt ültettek, amely akkorára megnőtt, hogy mögötte már alig venni észre a szép időben kertészkedő házaspárt. Kertész bácsi igazi mókamester, mindig megkérdezi, miért nincs szájkosár a mopszon, aztán hahotázik. Akkor is, amikor higgadtan elmagyarázom neki, hogy a mopsznak nincs orra, a nyaka pedig vastagabb, mint a feje. Vagyis fogalmilag kizárt a szájkosár alkalmazása. Kertész bácsi azonban nem adja fel, ötödszörre is megkérdezi, és hahotázik. Egy ideje inkább együtt hahotázom vele. Néha fenyegetően lengeti meg a sövényvágó ollót. Határozott hangon mondja, hogy levágja azoknak a hajléktalanok pöcsét, akik éjszaka kilopják a kapuajtóból a zár mágnesét, és a lépcső alá szarnak. Nem kell tőle félni, lehet, hogy csak viccel.

Az ifjú pár

Rajtunk kívül talán az egyedüli emberszabásúak a hatos lépcsőházban. Az oda- és visszaköszönők táborát erősítik. A fiú magas, fekete hajú, a tekintete kedves, mondhatni mafla. A csaj kifejezetten csinos, érett, szőke cicababa, az a fajta, akinek az ember alaposan végigvizslatja a fenekét. Spánieljüket a srác viszi sétálni. Először azt gondoltam, hogy a bankszakmában dolgozhat, pedig csak miniszteri titkár; kora hajnalban már hátrazselézett frizurával, ingben, nyakkendőben sétáltatja az ebet, közben mobiltelefonál. A spániel tudja a dolgát, este már csak a kaput kell neki kinyitni, engedelmesen átmegy az óbudai gyepre, és akkor is fegyelmezetten pisil, amikor egy részegen imbolygó, de feltűnően jólöltözött asszony komótosan elhelyez mellette egy használaton kívüli mosdókagylót, az egyik csenevész fa tövében.

A megboldogult

Az öreg nénit az ötödiken álmában érte a halál. Csendben ment el. A kádban lett rosszul, majd egy héten át a fürdővízben ázott az élettelen test. Mi hívtuk ki a mentőt. A néni teste kék-zöld lett, egyes részei kocsonyássá váltak, és iszonyatosan bűzlött. Rejtély, hogyan tették bele a fém koporsóba, és aztán hogy vitték le a lifttel. A hullaszállítók a folyosón cigiztek, aztán az ajtónknak támasztották a megtöltött koporsót, a test pedig kicsúszott, rá a bejárati ajtónkra, amit aztán órákig sikáltunk Domestosszal. Ezután meg három napig jártak ki a rendőrök, hogy vigyázzanak a feltört, és csupán négy hatósági pecséttel lezárt lakásra. A pecséteket másnap a rokonok tépték le, és már vitték is a tévét meg a hűtőt. Nem lehetett bent sok érték, hetek óta nem járt a lakásban senki.

A festett rém

A legsúlyosabb bolond. Télen-nyárom felhúzott kapucnis nagykabátban flangál, a szeme sötétlilára, feketére és vörösre festve. A tollkabát alatt golyóálló mellény. Korábban szellemi fogyatékos gyerekeket gyűjtött maga köré, és amikor elment hazulról, rájuk zárta az ajtót. Egyszer azonban valahogy kiszöktek, és szétrajzottak az óbudai lakótelepen. Úgy kellett összefogdosni őket. Egy időben talált egy magához hasonló kvázihajléktalant, csak fiatalabb, negyvenes kiadásban. De azóta azt is elhagyta.

Tovább...

Hídverők

Nyolc hónapot csúszik az M0 északi hídja, az átkelő 2008 augusztusára lesz kész – derült ki a mai bejáráson, amikor a szakminiszter és a főpolgármester személyesen tekintette meg a munkálatokat Budakalász környékén. Már-már közhelynek számít, hogy Budapestnek régóta égető szüksége volna legalább két újabb dunai átkelőre, az évtized végéig azonban be kell érnünk a meglévő nyolc (az M0-ásével együtt kilenc) híddal.

Néhány riasztó tény: a fővárosban utoljára 1995-ben avattak hidat, akkor készült el a Lágymányosi híd, átvezetve Dél-Budára a Hungária-körgyűrűt, amelynek terve az előző századforduló idejéről származik, és még ma sem teljes, mert nincs közvetlen kapcsolata a nyugati autópályákkal. A fővárosi közúti hidak közül négy érinti közvetlenül a tágabban értelmezett belvárost, vagyis az V. kerületet, amit elvileg tehermentesíteni kellene az átmenő forgalomtól. Az 1950-ben Budapesthez hozzácsapott külső kerületeket összekötő átkelő pedig nem épült.

Pedig hidat átadni jó hecc, Gerő Ernőnek is hogy bejött annak idején. Az újabb körutaknak és az azokhoz kapcsolódó dunai átkelőknek eleink még a helyét is kihagyták, hogy az utókornak könnyebb dolga legyen. De nem lesz.

Az északi vasúti összekötő hidat eredetileg úgy tervezték, hogy a pillérekre elférjen egy autóknak szánt átkelő is, amely aquincumi híd néven szerepel a tervekben. Budapest negyedik körútjának, a Körvasút menti (vagy bénább néven Munkás) körútnak a része volna, amely a 10-es utat és az M3-ast kötné össze első ütemben. Az aquincumi híd a vasúti hídtól északra épülne, Budán a Pók utca, Pesten pedig a már említett Körvasút menti körút volna a folytatása. Jelenleg ott tartunk, hogy még végleges tervek sincsenek, az építkezés tervezett befejezési határideje 2012. Nem fog mindenki örülni az új átkelőnek, ha valaha is megépül; a Pók utcai lakótelepen élők kapnak egy kétszer két sávos utat 150 méterre az ablakuktól, Újpesten le kell bontani három tízemeletes panelházat a Lőwy Izsák utcában, és az elektromos művek észak-budapesti telepét is el kell valahová költöztetni. Ja, és valahonnan elő kellene teremteni mai áron 60 milliárd forintot, mert ennyibe kerülne az építkezés, amire még EU-támogatás sem kérhető. Sigray Tibor, aki annak idején az Erzsébet és a Lágymányosi híd tervezésében is oroszlánrészt vállalt, előállt egy ötmilliárdból is kihozható verzióval, egyesítve a vasúti és közúti hidat. A városházán azonban körberöhögték, és azt mondták, nem ért hozzá, a terv nem megvalósítható.

Ha már a Körvasút menti körútnál tartunk. A bulvár déli folytatás a Határ út lenne, amelynek a pesterzsébeti végéhez közel van ugyan már egy híd, a Gubacsi, de az csak kétszer egy sávos, és amikor legutóbb felújították, szépen lebontották azt a hídtestet, amin annak idején a HÉV ment. A Körvasút menti körút Csepelről egy ma még szintén nem létező átkelőn, az albertfalvai hídon jutna át Budára. Ezen átkelőkkel kapcsolatban eddig hivatalos költségbecslés sem készült.

Több szó esett viszont a Galvani úti hídról, egy ingatlanbiznisz kapcsán. Tavaly ugyanis a csepeli önkormányzat eladta a sziget északkeleti részét, körülbelül 11 hektárt egy spanyol ingatlanfejlesztőnek, amelyik a mai napig nem árulta el, mit tervez a telkeken. A városházán az ügylet miatt kiborult a bili, a főváros még bíróságra is hajlandó lett volna menni, mert a terveiben az egyik eladott telken egy új Városligetet terveztek, a másikon pedig a Galvani úti híd hídfője épült volna. Legalábbis ez volt a hivatalos magyarázat. A látszat sokkal inkább arra utalt, hogy valakik csúnyán kimaradtak a buliból, ezért a nagy hőbörgés meg a város hosszú távú érdekeire való hivatkozás. Hiszen egyik fejlesztést sem gondolta komolyan (mármint rövidtávon megvalósítandónak) a főváros; az óriás-közparkot eredetileg 2000-ben akarták átadni, azóta mélyen hallgat róla mindenki, hídépítésre pedig végképp nincs pénze a városnak, hiszen az aquincumi átkelő megépítését is az államra lőcsölte.

2008-ra mindenesetre talán Észak-Budára is átér a Budapestet elkerülő körgyűrű. Addig is, hangulatjavításként a közlekedési minisztérium a néptől vár javaslatot az interneten, hogy mi legyen az új híd neve. Találó volna a függőhíd, a bíróság úgyis csak a névadó akció után fog ítéletet hozni arról, hogy van-e rá érvényes építési engedély.

Tovább...

Bent a vízben

Negyvennyolc év után ismét Budapest a házigazdája az úszó Európa-bajnokságnak. A kontinensviadalok nyolcvan éves története során most először merült fel komolyan, hogy a csigatempóban zajló előkészületek miatt más helyszínt keressenek a versenyeknek. A Széchy Tamás Uszodakomplexumot a héten ugyan jelképesen átvette a budapestiek nevében a főpolgármester, a kerítésen belül azonban egyelőre több a melós, mint az úszó. A nyitónapig alig egy hét van hátra. A következő, 2008-as Eb rendezési jogát Eindhoven kapta, ott már akkor elkészültek a medencékkel, amikor Budapesten még csak azon tanakodtak, hogyan fogják behozni az évszázad árvize okozta egyhónapos csúszást. Jó szokás szerint nemcsak a határidőt, hanem az eredeti költségkeretet is sikerült alaposan túllépni.


Az Európai Úszó Szövetség 2002 decemberében ítélte Budapestnek az Eb rendezési jogát. Szép karácsonyi ajándék volt ez a sport iránt mindig is fogékony magyaroknak, örültek és büszkélkedtek is. Néhány hónap múlva már a lehetséges helyszínekről is készült tanulmány; a szakértők a Műegyetem területét, a Kőér utcai sportuszodát, az angyalföldi Elektromos-uszodát, valamint a Kopaszi-gát környékét javasolták. Végül a Margitszigetre esett a választás; igaz, hogy védett közpark, nem lehet kocsival megközelíteni, de sebaj. Az Eb-hez szükséges medencék elférnek a pénzügyminisztériumi teniszpályák helyén, és ezt lehet kihozni az időközben negyedére megkurtított, kétmilliárdos büdzséből.

A kormány döntése ellenére a sportuszoda nem vált hivatalos helyszínné, ehhez ugyanis a főváros engedélye is kellett. A töketlenkedés egységbe kovácsolta a kormánypárti és az ellenzéki városatyákat; mindenki szerint rossz választás volt a szigetre vinni az Eb-t, de ha nemet mondanak, az hatalmas blamázs volna az országnak. Kicsit személyeskedtek, aztán végül igent mondtak.

Szükség törvényt bont, tartja a mondás. Az idő rövidsége miatt már gőzerővel dolgoztak az uszoda körül, elsőként nagy sajtónyilvánosság keretében bemutattak egy célgépet, amelynek segítségével károsodás nélkül lehet a fákat átültetni. A zöldek ugyanis féltették a parkot, szerintük az építkezés miatt visszafordíthatatlanul károsítja a szigetet, a bíróság azonban elhajtotta őket.

Aztán jött az évszázad dunai árvize. A félig elkészült, le sem csempézett medencéket elárasztották, nehogy az ár szétnyomja a friss betont. Egy hónap szünet következett, közben terepszemlére érkezett Budapestre a vizes sportágak európai szövetségének igazgatója, akit úgy kellett fellocsolni, amikor meglátta, milyen készültségi fokon áll a Széchy Tamásról elnevezett komplexum.

Az árhullám levonult, a munka folytatódott. Ekkor ismét közbeszóltak a civilek, akik szerint nem elég, hogy megint védett fákat vágnak ki a sportuszoda bővítése miatt, de még engedélyük sincs az építőknek a sziget újabb tízezer négyzetméterének használatához. Az engedélyezni hivatott városházi szakbizottságban éppen az ellenzékiek voltak többségben, úgyhogy nem is adták áldásukat a területfoglaláshoz. A hazai úszószövetség elnöke ekkor burkoltan lehülyézte a képviselőket, akik előbb perrel fenyegetőztek, aztán – építési jogszabályok ide vagy oda – inkább jóváhagyásukat adták, nehogy botrány legyen.

Egy héttel az ünnepélyes megnyitó előtt ünnepélyesen átadták a kibővített sportuszodát. Az egyik kivitelező szerint az árvíz és a megrendelő menet közbeni pluszigényei (például az, hogy téliesítsék a nagymedencét) miatt kicsit elszaladtak a költségek, csak náluk úgy negyedmilliárddal. Hogy ez hogyan lehet, nem derült ki. A sporthivatal ugyanis az államreform keretében épp a verseny félidejében szűnik meg, úgyhogy ők már nem nyilatkoznak, a sport új gazdája, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium pedig még nem.

Én azért drukkolok. Ha másért nem, azokért a kocogókért, akik a szigeten nemrégiben felavatott futókörön szaladgálnak éjszakánként. Az egyik mobillelátót ugyanis sikerült úgy felépíteni, hogy a sportuszoda falain túlterjeszkedik, a tartószerkezet alatt pedig alig egy méteres hely maradt a futóknak. Nem baj, majd összehúzzák magukat.

Tovább...

Exkluzív

Egyetlen dolog képes egységbe kovácsolni a budapestieket, ez pedig a kutyaszar. Közvélemény-kutatások szerint a járdán hagyott ebpiszok a budapestiek több mint 90 százalékát zavarja, még a kutyások zömét is. A városházán próbálkoztak már sok mindennel; csatornafedélhez eszkábált kutyavécével, járdatakarító célgéppel, zacskót adagoló új szemetesekkel, szemléletformáló kampányok részeként vicces óriásposzterekkel. Budapesten él a legtöbb kutya Európa fővárosai közül, több mint 200 ezer. Egyiküket kifaggattuk, hogyan érzi magát a városban, és szerinte mi volna a megoldás. Interjú.

- Bemutatnád magad röviden?
- Zsuzsinak hívnak, három és féléves mopsz kutyus vagyok. Körülbelül hétkilós, fél méter hosszú jószág vagyok. Óbudán lakom, egy kisebb panellakásban. Vidéken születtem, de fél évesen (ez kutyaévekben körülbelül háromévest jelent) jelenlegi gazdáimhoz kerültem a fővárosba.
- Nem bántad meg, hogy egy tágas kertből egy 1,7 milliós nagyvárosba csöppentél?
- Cseppet sem. Imádom Budapestet, soha ennyi kutyahaverral még találkoztam, igazi, pörgős nagyváros, fantasztikus tűzcsapokkal és Demszky-karókkal. Ezeket nagyon imádom, olyan nekünk, mint nektek, embereknek a köztéri internet-terminál. Naponta háromszor-négyszer megyek sétálni a Flórián térre vagy a tűzoltóság melletti szánkódombra, a nap többi részét meg átszunyókálom a gazdáim franciaágyán, úgyhogy nem panaszkodhatom.
- Meglep, hogy ezt mondod. A budapestiek folyton azt sérelmezik, hogy kevés a zöld, főleg a belvárosban. Egy kutyának mennyire komfortos a város?
- Tudod, nekem egész más a lépték, hiszen olyan magasból látom a várost, mint amekkorára a kutyatej megnő. Néha kiszaladunk a Hajógyári-szigetre is, hát az csúcs. Egyéves sem voltam, amikor a frászt hoztam a gazdikra, mert úsztam egyet a jeges Dunában. Fiatal voltam, bevállalós. Ma már nem tenném. Lehet, hogy nem is fogom tudni, hallottam, hogy valami Kis Las Vegast terveznek a szigetre, de csak 2012-re lesz kész, azt én már úgysem érem meg. Mindegy. Egyébként a házunk mögött van egy kis kutyafuttató is, tényleg kicsi, még nekem is, de legalább van.
- Mit szólsz ahhoz, hogy közvélemény-kutatások szerint ti vagytok főként felelősek a városi köztisztasági állapotokért?
- Ezt kikérem magamnak. Először is, amelyik élőlény táplálkozik – még a legnagyobb celebek is –, az ürít, ez nyilvánvaló. Én mindig megszagolom, hogy melyik hely lenne a legmegfelelőbb, mit vártok még tőlem. Ti, emberek még ezt sem teszitek meg, a kedvenc sövényem mögött is guggolt valaki a múltkor, úgy megijedtem, hogy kénytelen voltam megugatni. Aztán meg nincs zsebem se, amibe berakhatnám a gyűjtőzacskót, és a lapátot is marha nehezen tudom megfogni. De nincs gáz, azért van a gazdám, hogy helyettem takarítson. Cserébe én aranyos vagyok, egy igazi édespofa.
- Szerinted a kutya a városba való?
- Te aztán tudsz kérdezni! Nem vágok vissza, hogy – miért, az ember városba való? –, inkább diplomatikus leszek. Szerintem vannak kutyák, amelyek bírják a várost, például a mopszok. Nem vagyunk nagyok, tehát kis pecóban is jól elvagyunk, keveset fogyasztunk, és senki sem gondolja komolyan, hogy megharaphatjuk. Szóval még félni sem kell tőlünk. Persze ehhez az is, kell, hogy a póráz másik felén se egy síkhülye állat legyen, érted. Nekem szerencsém van, hogy a környéken viszonylag sok a fa meg a kisebb park, de a belvárosban biztosan megőrülnék. De hát nem rajtunk múlik, hová kerülünk. És mindenesetre jól elvagyok Budapesten, és részemről semmi akadálya a kulturált ebtartásnak. Ja, és a kéziratot azért szeretném látni megjelenés előtt, és passzolhatnál egy jutalomfalatot.

Tovább...

Bitte, grácije!

Egy tányér száradt töpörtyű, dugó a ruggyantagyárnál, egy kis sport és rengeteg turista a Halászbástyánál - mai történetünkben van minden, mint a tökös-mákos rétesben. Mon cheri, mon cheri, miért nem jár a troli?

Ifjúkoromban még fűtött az ambíció, ahogy mondani szokás, még tűz volt a bokámban, ezért a gimi utolsó két évében idvezfaktra jártam, ami azt jelentette, hogy tanítás után idegenvezetési ismeretekkel tömték az agyamat négy órában, és az érettségi mellé egy szakmát is kaptam (pontosabban egy erről szóló papírt). Mivel azonban e képességeimet sosem használtam, tudásom eléggé megkopott, a múltkor a Hősök terét is csak segítséggel találtam meg. Az idegenvezetői gyakorlati vizsgán egy buszba tereltek bennünket, és mindenki kapott tíz percet a mikrofonnál. Éppen akkor újították fel az Andrássy utat, ezért néhány szerencsétlennek a Szondi utcában kellett székesfővárosunk szépségiről értekeznie, én pedig akkor kerültem sorra, amikor a busz már a Kerepesi úton haladt a Népstadion felé. A gumi- és ruggyantagyárnál dugóba kerültünk, a felkészítő tanár pedig hiába próbált segíteni, hogy beszéljek a méltán híres magyar sportról és sportolókról, csak annyit tudtam ismételgetni, hogy „Thomas Darnyi und Krisztina Egerszegi sind weltberühmt”.

Ez csak azért jutott eszembe, mert délelőtt a Várban volt dolgom. A Hunyadi utcai sorompó közelében parkoltam le, a Szentháromság teret a Jezsuita lépcsőn próbáltam megközelíteni, azonban a lépcsőt felújítás miatt lezárták. Mintha utat építenének; közlekedni nem lehet, melós meg egy szál se, vagy mind az árnyékban pihen. A lépcső teraszain elhelyezett padok alatt halomban áll a pillepalack, sőt egy műanyag tányérnyi száradt töpörtyűbe is majdnem beleléptem, biztosan a vári macskáknak készítette ki egy gondos kéz.

A terelőútnak kijelölt Schulek-lépcső alján egy rózsaszín pólós, ülve is dülöngélő koldus bácsi azt hajtogatta, hogy Bitte, grácije!, azért az is valami, hogy külföldinek nézett. Egy fordulóval feljebb, japán turisták gyűrűjében ősz pengebajszú prímások muzsikáltak, aztán összevesztek azon, hogy nem kellett volna-e visszafelé játszani a szerzeményt.

A Halászbástyán csak úgy nyüzsögtek a turisták, német fiatalok fotóztatták magukat háttérben a pesti panorámával, miközben kerti bútorokra települt biztonsági emberek próbáltak dehonesztáló párhuzamot vonni távoli kultúrák között. A bástya alsó szintjét kék szalaggal rekesztették el a nagyközönség elől, és kinevezték Cafe Panoramának, hogy valaki újabb sarokházat vehessen a közelben a napi bevételből. Az oroszokat gombócmikrofonos, zászlós idegenvezető terelgette a Szent István-szobor körül, az olaszok pedig a fagylaltos kocsit rohamozták meg, ahol a meleg két decis ásványvízhez már félezer forintért hozzá lehetett jutni, a padon pedig portrérajzolók kínálták portékájukat (Stallone és Bud Spencer arcáról valószínűleg a világon már csak nálunk készül rajz), egyikük részegen azt énekelte, hogy mon cheri, mon cheri, miért nem jár a troli.

Ha turista volnék, én is visszajönnék. Egyelőre azonban maradok.

Tovább...

Rossz bőrben

Addig is, amíg a BKV-nál megtalálják az elmúlt 16 év legnagyobb és legkínosabb üzemzavar-sorozatának felelősét, érdemes egy kicsit foglalkozni Budapest második legrégebbi hídjával. Az öreg hölgy meglehetősen rossz bőrben van, egyelőre nem életveszélyes ugyan, de vaslemezei bárhol, bármikor beszakadhatnak.

Szombatra viradóra kidőlt két oszlop a hídon, az új Combino villamosokhoz használt (a korábbiakhoz képest tripla súlyú) felsővezetéket nem bírta el az eredeti vastagságának nyolcadára korhadt kandeláber. De nem csak a hídon, magával a híddal is baj van.

A Margit híd 1876-ban épült, mert a Lánchíd már nem bírta a terhelést. Az átkelőt a nagy gazdasági világválság után újították fel és szélesítették ki, a második világháborúban szokás szerint felrobbantották, majd 1948-ra állították helyre. Mára annyira elöregedett, hogy aki egyszer lemegy a Margitszigetre, és alákukkant a hídnak, legközelebb igencsak sietős léptekkel fog áthaladni rajta. A hidat csúnyán megette a rozsda, néhány éve a vaslemezek is be-beszakadtak, a főváros által elrendelt szakértői vizsgálat szerint azonban az átkelő nyugodtan használható, még nem életveszélyes.

A budapesti nagyközönséget azért is kellett megnyugtatni, mert a Margit híd egyelőre nem küldhető kényszerpihenőre. Ha lezárják, a forgalom nagy része a jelenleg 130 százalékos telítettséggel működő Árpád híd felé kerülne, amelyen egy lerobbant teherautó is képes fél Budapestet megbénítani.

A városházán már a fiókban vannak a tervek a híd renoválására. Mai áron úgy 5-6 milliárd forintba kerülne, azért ilyen sokba, mert a felújítással együtt helyreállítanák az eredeti műemléki arculatát, visszaépítve a pillérekre Thabard mesternek a háborúban eltűnt szobordíszeit.

Előbb azonban új hídnak kell épülnie Budapesten. (Ilyesmire utoljára 1995-ben volt példa, amikor átadták a semmibe vezető Lágymányosi hidat.) A Szentendrei-szigeten ugyan már alapozzák az M0-s körgyűrű északi átkelőjét Újpest és Budakalász között, de árvíz is volt, meg a környező falvak által indított perek is elhúzódnak, a jelenlegi tervek szerint 2008 tavaszára lesz kész a híd.

Egy pontonhidakat gyártó cég korábban felvetette a fővárosnak, hogy különösebb zökkenők nélkül is meg lehetne oldani a Margit híd felújítását. Egyszerre csak az egyik felét zárnák le, a kieső másik oldalt pedig a rakpartokkal összekapcsolt pontonhíddal pótolhatnák, a sziget mellett ideiglenesen lezárt Duna-ágban pedig sportversenyeket rendezhetnének vagy más módon hasznosíthatnák. A városháza szerint viszont ez az egész hülyeség. Ők ráérnek, megvárják, amíg elkészül az M0 hídja.

Az oszlopot pedig nem ők tették oda, az már ott volt.

Tovább...

24

Egy átlagos nap Budapesten.

Nyilvánosságra került egy közvélemény-kutatás, és kiderült, hogy az emberek többsége tévképzetekben él. Azt hiszik, a rendőrök és a közterület-felügyelők gyakorlatilag azért vannak, hogy beszedjék a parkolópénzt. A polgárőrökről azt hitték, simán igazoltathatják az embert, és persze senki sem szedi össze a kutyaszart. A felmérést készítő cég a városháza tulajdonában van, azért tartják és fizetik, hogy készüljön sok tanulmány, grafikonokkal, képekkel, aztán lehessen jókat beszélgetni a langyos víz feltalálásáról. Koszos az utca, hű, zajos a forgalom, hú, ki gondolta volna.

Tizenhatodszorra volt üzemzavar a nagykörúti villamosvonalon, mióta sok pénzért felújították. A BKV szerint csak a tizenegyedik, de különben is, ki számolja. A hivatalos magyarázkodás szerint előbb túl gyorsan mentek az új villamosok, széthajtották a fránya villamosvezetők, aztán kiderült, hogy annyira siettek kedveskedni az utasoknak, hogy nem volt idő a próbaüzemre, és különben is, az oszlop már ott volt, nem ők tették oda.

Demszky kilátásba helyezte, hogy neki ugyan mindegy, de ez már skandallum, Aba "Prémium" Botond jutalmának egy része ugrott. Van egy városházi bizottság, amelyik a közműcégek fejeseinek pénzéről dönt, ennek szoci elnöke szerint viszont a főpolgármester hallucinál, a BKV-vezérnek nem is jár prémium, mert a menedzser-szerződésben azt nem úgy hívják. Vagyis nincs miből levonni, Demszky agyára ment a meleg.

Nagy erőkkel folyik a Szentendrei út kikalapálása, három sávból egy járható. Nappal ledudálják az útjavító melósokat, éjjel meg a lakók szórják meg őket tojással meg kővel. Pedig kivételesen van rá engedélyük, még a rendőröknek is megmutatták, akiket az egyik lakó hívott a helyszínre.

A Kökinél kora este kigyulladt egy pékség a metróban, tűzoltók menekítik az utasokat.

Székesfővárosunk fellendülését bízvást alapíthatjuk a katasztrófaturizmusra, mint húzóágazatra.

Tovább...

Kis halál

A kerékbilincs olyan, mint a nemi betegség vagy a beázás, senki sem hiszi el, hogy egyszer vele is megtörténhet. Velem éppen abban az órában, amikor a legnagyobb újkori bankbotrány minden vádlottját felmentették első fokon, közben meg annyi pénz tűnt el, amennyiből egy komplett metróvonal megépíthető. Én sokkal nagyobb halnak bizonyultam, azzal voltam rendkívüli mértékben veszélyes a társadalomra, hogy felálltam egy elhagyatott járdára a várakozást (vagy megállást, ezeket őszintén szólva sosem tudtam megkülönböztetni) tiltó tábla mögé.

A törvény teljes szigorával sújtottak le rám, és azt fájt a legjobban, hogy elvileg teljes joggal. A közterület-felügyelőnek ezt magam is elismertem, és ajánlottam neki, hogy mondjon egy számot, ennyi nálam sokkal szabálytalanabb módon parkoló kocsit mutatok neki, erre azzal vágott vissza, hogy oké, de csak 12 bilincset hoztak magukkal, és már mindet felrakták. Kissé igazságtalannak éreztem, hogy mindez 7200 forintba került nekem (ha öt perccel később jövök, és már eltűnnek a helyszínről, akkor a duplája), és ehhez jött egy bonusz ezres, a szabálysértésért extra, amivel még egy utat is nyertem a postára, de legalább nem jelentettek fel a rendőrségen. Kedves egy olyan szervezettől, amelynek elvileg azokat is bírságolnia kellene, akik komplett ablaktáblákat hagynak a házunk előtti parkban egy fának támasztva. Ehelyett a tavalyi évi tevékenységükről készült beszámolójuk szerint tíz büntetés közül nyolcnak az áldozatai a parkoló autósok voltak. Végül is egy kocsit könnyebb megbüntetni, mint egy illegális szemetelőt, pláne ha az előbbi egy helyben áll.

Mint több száz budapestinek, nekem is levelet hozott a posta a napokban egy kedves ügyvédi irodától. Még a régi címemre, a régi nevemre és a régi kocsim rendszáma alapján címezték. 2002-es eseteket kérnek rajtam számon, amikor szerintük pofátlanul elblicceltem a parkolójegyet. Közvetve Budapest legnagyobb parkolócégével levelezgetek, amely évente milliárdos hasznot húz abból a közterületből, amelyet egyébként mindannyiunk adójából tartunk fenn, ők meg üzleti titokra hivatkozva eltitkolja, mire költi a lóvét, amit beledobálnak az automatákba. A szocialista büntetőjog ezt sima árdrágításnak nevezte, hála istennek egy olyan fejlett piacgazdaságban, mint a miénk, ez már fogalmilag kizárt. Tizenöt rongy körüli összeget szeretnének tőlem, de nem ezért fizettem a tandíjat a jogi egyetemen. Még csak nem is ajánlva küldték, úgyhogy megy az iktatóba. Különben is, a parkolótársaság tavaly eladta egy profi adósságbehajtó cégnek azokat a kintlévőségeket, amelyekért nyilván megérte pénzt adni, mert bevasalhatók. Mivel több száz budapestinek, például nekem is, a parkolócég nevében és aláírásával jött a felszólítás (vagyis nem a behajtóktól), ráadásul nem is tértivevénnyel, azt valószínűleg nem érte meg eladni, de néhány próbálkozást és postaköltséget megér, hátha a balekokra rá tudnak ijeszteni, és azok fizetnek. Akik nem, azoknak meg jövőre elévül az ügyük. Nem tudom, miként így okoskodott-e a parkolócég, mert elzárkóztak a nyilatkozattól, olvastam az újságban.

Az ilyen apró bosszúságoktól hamar rosszkedve lesz az embernek, úgy meg nem kerülhet be az orgazmus-albumba. Van egy gyűjtemény a neten, élvező emberek arcáról készült fényképekből. Több száz fotó, férfiak és nők, az egyik arca görcsbe rándul, a másik csak vékonyan elmosolyodik, a harmadiknak csak simán kiakadtak a szemei. Olyan, mint egy hullakatalógus, elvégre az orgazmust kis halálnak is hívják.

Ha én volnék a közteresek píárosa, javasolnám bevezetni, hogy az intézkedő felügyelők készítsenek hasonló portrékat az autósokról, amikor éppen felfedezik, hogy megbéklyózták a kocsijukat, és megvehetnék plusz egy ezresért a fotót, mint a Tousseaud-múzeumban. Kedves emlék volna Budapestről, aki pedig albumba összegyűjt ötöt és beküldi, annak ingyen szerelhetnék le a hatodik bilincsét.

Tovább...

Illegál

Umgotteswillen, de jó volt ez a töltöttkáposzta, olyan jó hely az a Magyarország, hogy rajta kívül nincs is élet, miért is ne hagyjam gyönyörű fővárosára messze földön híres bútorgyűjteményemet – gondolhatta a kiadós ebéd elfogyasztása után valamelyik verőfényes délutánon Schmidt Miska, miközben nagyokat szívott csibukpipájából a Kiscelli-dombon emelt kastélya kertjében.

Hát pont így voltam én vasárnap dél körül, bár sem bútorgyűjteményem, sem kastélyom, a híres névrokonommal ellentétben. Volt viszont egy enyhe másnaposságom, miután szombat éjjel illegális partin voltam a Hármashatár-hegyen, szigorúan szociológiai szempontból. A Szépvölgyi út tetején összelektronikus zenei fesztivált rendeztek, éppen a tizenegyediket – most is, mint mindig, telihold idején.

A taxi nem vitt egészen a célig, a sofőr már a Fenyőgyöngye étteremnél olyan riadt szemekkel nézett, mintha Bagdad külvárosában jártunk volna. A buszvégállomástól ezért gyalog kaptattunk fel a Szépvölgyi úton, azon gondolkodva, hogy a gazdagok egyszerre vajon hány helyiséget használnak a többszintes és –szárnyas épületekben. Közben egy rendőrautó húzott el mellettünk, a járőrökkel a partin is találkoztunk, szúrópróbaszerűen belevilágítottak a tág pupillákba, és felírták néhány kiskorúnak látszó személy igazolványszámát. Aztán bizonyára kaphattak egy borítékot, mert rövidesen távoztak.

Addig mi körbelátogattuk a helyszíneket; a minimál tisztástól a break lugason át a darkside dombig. (Nem vicc, tényleg így hívták őket.) Az ivararány nagyon rossz volt, de tegyünk a szívünkre a kezünket, mikor volt az jó egyáltalán. A tömeg egyre csak keringett az erdőben, ezért egyszerre voltak sokan és kevesen is mindegyik helyszínen, és pont nem annyian, hogy beszippantson és magával ragadjon a topogás. Kéjgázért is hosszan állt a sor, ezért azt is kihagytuk, meg olvastuk is, hogy nem tesz jót, megfájdul tőle az ember feje. Inkább a hűtőládákból meglepően fogyasztóbarát áron mért dobozos sörökre hajtottunk. A reggae n’ dub ösvényen még maradtam volna, nagyon kedélyes kis chill out részleg volt, vízipipákkal, filmvetítésekkel és világörökségi címre pályázó rasztahajakkal. Nem túl későn mégis távoztunk, azon aggódva, hogy vajon mennyi emberi vizelettel tud megbirkózni egy természetvédelmi terület.

Másnap reggel eszembe jutott, amikor Berlinben jártam egy hasonló illegális bulin. A német fővárosban bevett szokás, hogy sokáig üresen álló házakba fiatal művészek, diákok önkényesen beköltöznek, ki- és megfestik az épületet, bent színházat rendeznek vagy kiállítást vagy szerény beugrós partikat. (Budapesten a Centrum csoport próbálkozott ilyesmivel az azóta nyomtalanul eltűnt Űttörő áruházban, de őket a rendőrség és az önkormányzat közösen ebrudalta ki. Hatóság még nem volt ennyire hatékony a hazában.) A berlini squattolók egy szebb napokat látott gazdasági épületbe vetették be magukat, farostlemezből ácsoltak pultot, közben egy ipari hintán a Cure énekesére megszólalásig hasonlító tizenéves fruska himbálta magát, azzal fenyegetve, hogy felrúgja a söreinket. De volt olyan is, hogy az előtérben lévők tekintete alapján durva drogbulira számítottam, ehelyett egy kortárs könyvesboltba jutottam, ahol egyszerre rendeztek kiállítást egy fiatal festő képeiből, és tartottak heveny punkkoncertet.

Budapesten még mindig az a gyakoribb, hogy nem művészek, hanem hajléktalanok költöznek be az elhagyatott helyiségekbe, tök üres épületekbe. (Ezekből jelenleg körülbelül tízezer van fővárosunkban.) A Flórián téri polgárvárosi romok között például ma is laknak, és hallottam olyan bácsikáról, aki egy Szentendrei úti gázóra-szekrénybe költözött be átmenetileg. A lakók viszont néhány nap után kidobták, mert folyton égő csikkel a szájában aludt el a mérőóra alatt, és megrágta a plombát.

Tovább...

Ingyennet a lámpavasról

Be kellene wifizni Budapestet – ezen törik a fejüket a városházán. Az illetékes főpolgármester-helyettes szerint az internet ma már alapszolgáltatásnak minősül egy magára valamit is adó nagyvárosban. Az önkormányzati választásokig azonban nincs sok idő hátra, vagyis egyelőre aligha írják ki a most formálódó pályázatot.

A városházán úgy okoskodnak: a fővárosi kézben lévő (vagyis a nagyobb terek és főutak mentén lévő) villanyoszlopokra szerelheti fel a pályázaton nyertes cég a wifi jeladókat, cserébe pedig megkapja a kandeláber használati jogát, ami a mai viszonyok között azt jelenti, hogy jól beboríthatja reklámokkal. A munkát a belvárosban kezdenék, aztán a főutak mentén (mert azok vannak a főváros kezelésében) folytatnák a külvárosok felé. A fővárosi önkormányzat állítaná össze azt a csomagot, amelyet ingyen is igénybe lehet venni, például a még gyerekcipőben járó elektronikus ügyintézéshez használt oldalakat, vagy a bkv.hu-t. Városházi becslések szerint két év alatt el is készülhet a rendszer.

Szükség is lesz rá, hiszen kiváló köztársaságunk az utolsó helyen áll az EU-n belül a nethasználatot tekintve Egy februári osztrák felmérés szerint a 15 évesnél öregebb magyarok harmada fér hozzá a világhálóhoz, tényleges internet-használónak - aki havonta legalább egyszer csatlakozik a hálóra - azonban alig 25 százalékuk minősül. (Az EU-átlag negyven százalék körül van.)

Párizsban már jövőre elkészül a város teljes területét lefedő vezeték nélküli internethálózat – jelentette be a napokban a polgármester. A francia fővárosban négyszáz wifi csatlakozási pontot létesítenének, és megengednék a szolgáltatóknak, hogy antennákat építsenek a közterületekre. San Franciscóban pedig a Google és az Earthlink nevű szolgáltató épít ingyenes wifit, a hálózat kialakítása 15 millió dollárba kerül.

Macedóniában a szükségből próbáltak erényt kovácsolni. Európa legfiatalabb állama világelső abban, hogy a lakosság 95 százaléka drótnélküli kapcsolattal érheti el a netet. Az ország mind a 430 iskolájában van számítógépterem, köszönhetően a korábbi államfőnek, aki rájött arra, hogy valamire mégis jó lehet ez a nemzetközi számítógépes világhálózat. Megszüntették a helyi Matáv monopóliumát, és amerikai segítéséggel előbb az iskolák által használható drótnélküli rendszert építették ki, később pedig ezt vehették igénybe a fizetős ügyfelek is, ebből tartják fenn a rendszert.

Budapestnek van még mit behoznia. A magyar fővárosban egyelőre 130 helyen van hotspot (mint az a mellékelt ábra is mutatja), vagyis olyan hely, ahol ingyen vagy pénzért hozzá lehet férni a drót nélküli nethez. Ilyen a ferihegyi repülőtér, a nagyobb bevásárlóközpontok, belvárosi éttermek és egy-két közterület is (például Újbudán a Függetlenségi Park).

A hazai szemléletet egyelőre az a példa jellemzi, amikor az egyik fővárosi képviselő javasolta, hogy nem kellene havonta több tonna papírt elpocsékolni a hivatalban, amit lehet, tegyenek elektronikus alapúvá és használjanak újrapapírt. Az – egyébként ellenzéki – képviselő a javaslatát stílszerűen újrahasznosított papíron nyújtotta be, mellékelve az erről szóló tanúsítványt is. Előterjesztését több száz példányban sokszorosították, természetesen hagyományos papíron, aztán pedig a többség még ahhoz sem járult hozzá, hogy napirendre vegyék, elvégre egy ellenzéki javasolta.

Tovább...

Fekete lyuk

A Moszkva tér igazi fekete lyuk; az elmúlt negyven évben elnyelte az összes fejlesztési lehetőséget, pedig egyedülállóak az adottságai – ecsetelte a II. kerületi képviselőtestületi ülésen az a szakember, aki a térre vonatkozó legújabb szabályozási tervet többedmagával készítette. Budán csak két, hozzá mérhető jelentőségű kereszteződés van: a BAH-csomópont (amit az ott találkozó utak kezdőbetűit összeolvasva neveztek el, és nem a zeneszerzőről, mint azt néhányan gondolják), és a Móricz Zsigmond körtér. A Moszkva tér azért kiemelkedő fontosságú, mert az agglomeráció kapuja, egyben a pesti Nagykörút budai lezárása. Ehhez képest ma gyakorlatilag városi autópályák által közrefogott emberpiac, szégyenfolt és fertő, ahol - a bulvárlapok sokkoló beszámolója szerint - kiskorúak a hajléktalanokkal együtt pornót néznek a köztéri intenet-terminálon.

Az első tervek a tér átépítésére akkor kerültek papírra, amikor a képviselő-testületi ülést vezető polgármester megszületett. Álmodtak már a Moszkvára bevásárlóközpontot, föld alá bújtatott villamosvonalakat, hatalmas parkot. Volt, aki körfogalomban vezette volna a forgalmat, mások a metrót vitték volna tovább Budagyöngyére.

A rendszerváltás óta mindenesetre kétszer foglalkoztak komolyabban a budapestiek a térrel: amikor felmerült, hogy vissza kellene keresztelni Széll Kálmánra, mert ez a Moszkva olyan komcsisan hangzik, legközelebb pedig akkor, amikor civilek aláírást kezdtek gyűjteni, nehogy a nagy átépítésben elvesszen a tér közepén álló óra, mert az városi szimbólummá vált, generációk randihelyévé.

A rendkívül ambiciózus kerületi polgármester, aki ősztől a fővárosi döntéshozatalra is nagy befolyással lesz, már szinte mantraszerűen ismételgeti, hogy a tér 2007-08-ban végre átépül, lesz rá pénz, támogatja az EU. A Moszkva tér szebb lesz, mint valaha: a Széna tér felé lejtő domboldalt építenek, fákkal, szökőkutakkal, mozgójárdával, a domb alá meg elrejtik a közlekedési csomópontot, a villamosokat és a buszokat.

Első lépésben persze ez annyit tesz, hogy újrakövezték a járdát, és hamarosan máshogy vezetik a villamossíneket, hogy újabb területet kaphassanak a járókelők. Ma ugyanis a 40 ezer négyzetméteres Moszkva térből mindössze kétezret használhatnak a gyalogosok. És rendezni kell olyan közigazgatási apróságokat, minthogy a Várfok utcai bérház homlokzata felújításához az I. kerülettől kell engedélyt kérni, az állvány felállításához viszont már a II-tól, mert a kerülethatár pont az épület és a járda között húzódik.

Egyelőre azonban ott tartunk, hogy a Mű-Hely Kft. által készített szabályozási tervet hagyja jóvá a kerület, amelyben ugyanannyi bal- és jobboldali politikus ül. Aztán össze kellene szedni mai áron 30 milliárd forintot, de legalább az önrészt az uniós támogatáshoz. A fővárosi uniós kívánságlistán mindenesetre ez a projekt az utolsók között szerepel.

Nem kell még úgy aggódni azért az óráért.

Tovább...

Főpolgármesterkedés

Két jelölt között fog eldőlni, az évtized végéig ki lesz Budapest első embere. Egyikük mindene a rend és szeret erkölcsi útmutatást adni a polgároknak, a másik pedig maga is unja, amit csinál, hát még a városlakók.

Demszky Gábor 1990-ben lett főpolgármester, aztán háromszor újraválasztották. Infrastrukúra-mániás és látványpolitikus; neki köszönhető, hogy a rendszerváltás után sem álltak le a buszok, és továbbra is folyt a víz a csapból. Amekkora nagy fegyvertény volt ez akkor, annyira kevés is manapság. Demszky legfőbb előnye, hogy nincs nála jobb, legfőbb hátránya, hogy még mindig azzal kampányol: most végre beváltja azt, amit 16 évvel korábban ígért. Például megépítteti a harminc évvel ezelőtti terveken alapuló negyedik metróvonalat. Egyszer bizonyosan közterületet fognak elnevezni el róla; neki köszönhető, hogy Budapest versenyben maradt a közép-európai nagyvárosok mezőnyében, és neki róható fel, hogy ezt a versenyt nem nyerte meg. Amit kevesen tudnak róla: hivatásos távlovagló, allergiája miatt nem ihat tejet, és ezt a világ összes nyelvén el tudja mondani.

Tarlós István Óbuda Demszkyje. A legismertebb kerületi polgármester, ami annak köszönhető, hogy megálljt akart parancsolni a Sziget fesztivál hangzavarának és az ifjúságot károsan befolyásoló melegprodukcióknak. Nem a sajtónak, hanem az önkormányzatnak alárendelt vagy tőle függő intézmények dolgozóinak szereti megmutatni, ki az úr a háznál és kinél van a kasszakulcs; ott van minden rendőrségi állománygyűlésen, és iskolai tanszéki értekezleteken. A hatalomba bevonja politikai ellenfeleit is, így azok nem bírálhatják, hiszen részesei a döntéseknek. Előszeretettel hivatkozik az erkölcsre, ennek jegyében szedetett már le olyan tévéműsor-hirdetéseket, amelyek plakátján szerinte egyértelműen fasz, illetve pina volt felismerhető. Az elmúlt 16 évben mindenesetre az általa vezetett III. kerület nem indult robbanásszerű fejlődésnek, igaz, nem is vitte csődbe.

Akármelyikük nyer is, egyikük sem fogja alapjaiban megrengetni a várost. Ha Demszky győz, minden megy tovább, ahogy eddig. Ha Tarlós ülhet a választók akaratából a főpolgármesteri székbe, a Fővárosi Közgyűlésben várhatóan újrázó kormánytöbbség majd jól lefokozza (pénzét, helyetteseit, jogköreit ugyanis a közgyűlési többség határozza meg), ő pedig megmarad köszönőembernek, aki a hivatalos delegációkat fogadhatja a városháza vörös szőnyege szélén állva.

A városlakóknak minden bizonnyal csalódással fog véget érni az évtized. Budapest behoz néhány több évtizedes lemaradást, lesz új metró, új szennyvíztisztító, épül legalább egy új híd. 2010-re a város nagy ugrással máris ott fog tartani, ahol azt 1990-es évek végén kellett volna.

A teknős ismét lehagyja Achillest.

Tovább...

Tehenek és szamarak

A városatyák korábbi értetlensége ellenére idén Budapestre is eljött a világ több nagyvárosában már többször megrendezett tehénparádé. Húsz műanyag jószágot állítottak ki főként az Andrássy úton és környékén, hogy a járókelők elébe menjen a kortárs művészet. A szervezők felkészültek rá, hogy a tehenek nem maradnak érintetlenek; a külföldi tapasztalatok szerint a kiállítási tárgyak 10-15 százalékát néhány héten belül teljesen tönkreteszik. Budapesten ehhez pár nap is elég volt, és még egy jó kis hétköznapi vallásháborút is sikerült kirobbantani.

A Szent István térre kitett, olvadó fagyit ábrázoló kék tehén fenekéből jégkrém-pálca lógott ki. Az egyház tiltakozott, a kanonok szerint a vallásos emberekből űznek gúnyt azzal, hogy a műanyag szarvasmarha éppen a farát fordítja Isten háza felé. Egy érseki tanácsos arról értekezett, hogy ez így meghökkentő, ízléstelen és provokatív, a tehénnek – mint mondta frappánsan – más mezőkre kell távoznia.

Mindez nem volt probléma korábban Firenzében, Prágában és Varsóban sem, pedig ott is templomok közelében bukkantak fel a műanyag jószágok. Arra sem volt példa, hogy önkéntes műértők ilyen durván rendezzék át a kiállítást.

A faros jószág pedig ment is, igaz, nem önszántából. Egyik éjjel néhányan letörték az egymillió forintba kerülő műtárgyat a talapzatról, összefirkálták, és átcipelték a liberális párt kampánysátra elé. Az amúgy is kék színben pompázik, jobban illik hozzá a kék tehén, mint a Bazilika elé. A megrongált tehén végül restaurátorműhelybe került, és talán ki sem jön onnan.

Tavaly a Blaha Lujza téren bokszzsákot formázó művészeti installációt helyeztek el, amely azt szimbolizálta, hogy a városlakókban mennyi feszültség és agresszió gyűlt össze. A budapestiek már akkor rendkívül fogékonynak mutatkoztak a kortárs művészetre, és annyira azonosultak a mű üzenetével, hogy előbb a zsákot püfölték szét teljesen, majd – összeveszve azon, hogy ki is következik ütésre a sorban – egymást. A rendőrség kérésére végül eltüntették az alkotást, mert már képtelenség volt megfékezni a Blahán állandóvá váló tömegverekedéseket.

A tehén még olcsón megúszta, máglyára is küldhették volna.

Tovább...

Villamoskordon

A budapesti közlekedési vállalat 3,5 millió forintot kapott azért, hogy Bush júniusi látogatásakor villamosokkal vont kordont a Parlament épülete körül - ismerte el egy ellenzéki képviselő kérdésére a városháza szakbizottsági ülésén a cég vezérigazgatója. Mint mondta, már a vizit előtt hetekkel egyeztettek erről az amerikai és a magyar biztonsági szolgálatokkal.

Bush látogatásakor a rendőrség még határozottan cáfolta, hogy a villamosokat használták volna a kordonhoz. A BKV akkori magyarázata szerint pedig egyszerűen feltorlódtak a járművek.





Közben ötmilliárdért átépítették, megemelték a körúti villamosmegállókat, hogy jó legyen a kerekesszékeseknek is a peronmagasság. De nem lett jó. Volt olyan megálló, amelynek mindkét vége lépcsőben folytatódott. A Nyugatinál pedig az egyik ajtó egy kandeláberre nyílt, de hát csak egy pályaudvar van a közelben, úgyse szoktak sokan lenni. Én már akkor megnyugodtam, amikor a BKV azt írta egy közleményben, hogy az oszlopot nem ők tették oda. Az már ott volt.

Nem szuperált az új áramellátó-rendszer sem. Műszakilag nem biztos, hogy ez így helytálló, de az tény, hogy néhány hát alatt tucatszor volt üzemzavar, amikor lebénult Európa legforgalmasabb villamosvonala. Naponta kétszázezer ember megszopatása megér ennyi pénzt, hát még ha mindannyian adjuk össze.

De az is lehet, hogy ez is csak egy kordon. Talán jön a pápa, és a BKV már gyakorol. Hátha ebből is pénz lesz.

Tovább...

A nép szava

Ősszel, még az önkormányzati választások előtt népszavazást tartanak Óbudán. A helyiek egy 400 milliárdos fejlesztésről dönthetnek. Fura, de ha megvétózzák, a beruházó jár jól.


Golfpálya a palota fölött

Környezetvédők és helyiek azért demonstráltak többször is, mert nem értenek egyet a sziget beépítésével. Pontosabban azzal, hogy egy cég Kis Las Vegast csinálna az egykori hajógyárból. A képet színesíti még Európa legnagyobb, feltáratlan ókori helytartói palotája, amelyben egykor Hadrianus lakott, most pedig be van füvesítve és golfoznak rajta.

A 112 hektáros Hajógyári (vagy Óbudai-sziget) déli harmadán nagyjából 150 évvel korábban indult meg a hajógyártás. A szebb napokat látott iparágnak a rendszerváltás után befellegzett, az állam ezért a területet apportként bevitte egy vagyonkezelő cégbe. A hajógyári öbölben vizisí-pálya épült, a szigetcsúcs egyik oldalán jókat lehetett inni és mulatni, a másikon pedig ruhakereskedések, szoftvercégek, szennyvíztisztító-importőrök és szerkesztőségek béreltek székhelyt.

Hajógyári kaszinó

Ennek a sajátos békebeli idillnek látszik vége szakadni. Az állam ugyanis 2004-ben többszöri próbálkozás után eladta a szigeti vagyonkezelő cég kétharmad részét egy konzorciumnak, amelyben egy bank és egy plázákat építő külföldi cég állt össze. A befektetők Las Vegast másának csillogásával emelnék a hajógyár megkopott fényét. Fél tucat szálloda, néhány apartmanhotel, háromezer embert befogadni képes kongresszusi-központ (ebből amúgy is hiány van Budapesten), meg egy amerikai stílusú kaszinó. Nem mellékesen ötvenezer új munkahely. Ráadásul saját költségen ígérnek megépíteni egy alagutat, kiszélesíteni a hidakat, és az elején még beszéltek arról is, hogy a befektető kontójára kötik össze a rakpartot az Árpád híddal, de ezt gyorsan ejtették, túl drága volna, és hely sincs hozzá.

Zoránnal a karvalytőke ellen

A lakosság körében futótűzként terjedt a hír, hogy a gazdagok megvették kilóra a Hajógyárit, és luxuslaszvegasz lesz belőle. Az egyik tüntetésen még arra is vetemedtek (és ezt most csak az erősebb idegzetűek olvassák tovább), hogy egy hosszúhajú, bajuszos bölcsészre gitárt akasszanak, és elénekeltessék vele Zorán legbüntetőbb dalait a helyi főtéren.

A környezetvédők - nem alaptalanul - a fák kivágása miatt aggódtak, más civilek szerint elviselhetetlen lesz a forgalom, hát még ha napi 24 ezer ember jön az Álomszigetre, ahogy a projektet a befektető elkeresztelte.

Harapófogóba kerültek az óbudai városatyák, nemkülönben a polgármester, aki éppen főpolgámester-jelölti kampányát kezdte. A sziget szóban forgó területe ugyanis magántulajdon, az állam két éve adta el. A nagy lendülettel véletlenül a befektetőhöz került a Hadrianus-palota is, ami elvileg törvénytelen, mert régészeti emlék nem adható el. A konzorcium gyorsan megígérte, hogy nem építenek oda semmit, legfeljebb egy múzeumot. Az önkormányzat már írt haragos leveleket, de ennyit tehet, és előírhatja, a házak hol és milyen magasak lehetnek, de azt nem, hogy azt mire és hányan használják. Belépett a képbe az ügyészség is, amely egy óbudai lakó panasza nyomán vizsgáltatni kezdte a palotaeladást.

Vesszen Vegasz!

A lakosság - jobb híján - az óbudai városháza elé ment tiltakozni. Egyrészt közelebb van, mint az állami vagyonkezelő székháza, másrészt ott nagy a forgalom meg a zaj, a Zorán-fegyver nem vált volna be. A konzorcium székhelyét meg senki sem kérdezte meg a tudakozónál. Így hát az óbudai főtéren gyűltek össze majdnem százan, hogy azt skandálják, "népszavazást!".

Némi kavarodás után teljesült is az istenadta nép óhaja. A városatyák elsöprő többséggel megszavazták a befektetővel kialkudott rendezési tervet, és a helyiek bölcs akaratára bízták. Az csak akkor lép érvénybe, ha az óbudiaiak is kimondják rá az áment.

Ha netán mégis kurucoskodna a nép, akkor sztornó az egész, a szabályozási tervet dobhatják a kukába. Lejárt az a három év is, ameddig a kerület - egyetlen adu ászaként - változtatási tilalmat rendelhetett el a területre. Ha pedig lejár, akkor a befektetőnek újra kezdheti az alkudozást, a beépíthetőség pedig a duplájára nő, mert kerületi terv híján az országos vonatkozik rá, az pedig megengedőbb.

A népen a sor.

Tovább...