vasárnap, július 30, 2006

Biztos

Lehet örülni, van már főpolgármesteri biztosa is a városnak. Magyarország lesz az EU soros elnöke 2011-ben, ezt pedig némi marketinges finomítás után el lehet adni úgy, hogy Európa fővárosává válik Budapest, ha már a 2010-es, kulturális-főváros pályázatot csúful elbukta. (Biztos, ami biztos, ugyanannak a pályázati anyagnak terveznek most új borítót, ne vesszen kárba.) A hat év múlva bekövetkező, jeles alkalomra – ha már az eurót Európa fővárosában akkor még valószínűleg nem fogadják el hivatalos fizetőeszközként – egy sor attrakcióval készül a város. Csupa olyasmivel, amit már évtizedek óta meg akarnak csinálni, azóta pedig annyi történik, hogy újabb szögből készülnek újabb, színesebb látványtervek.

De lássuk a részleteket. 2011-ben Budapest azzal akarja lenyűgözni az európai nagyközönséget, hogy múzeumnegyeddé alakítja az óbudai gázgyár területét, pesti Sohóvá varázsolja a Közraktárak környékét, átépítteti a belvárost és a teljes Duna-partot.

A gázgyár tornyai (Forrás: koh.hu)Az óbudai gázgyár 1913-ban nyílt meg, a székesfőváros egyik utolsó, békebeli beruházásaként, a létesítmény a maga idejében az egyik legkorszerűbbnek számított. 1984-ben zárt be, mert a fölgázra való átállás miatt feleslegessé vált. A körülbelül húszhektáros területről ki kellene pucolni a gázgyári masszát a földből (helyenként nyolcméteres mélységig), önmagában ez már milliárdos tétel volna. Eddig annyi történt, hogy a főváros nagy nehezen bortokon belülre került (nem volt könnyű, hiszen saját cégével, a gázművekkel kellett dűlőre jutnia), majd tavaly külön céget hozott létre a fejlesztésre, úgymond egy kultúr- és fesztiválpark kialakítása érdekében. Első lépésben – ezt tavaly idén nyárra ígérték – rendeznék a Duna-parti sétányt és kerékpárutat építenének. A teljes beruházás egyébként legalább tíz évig tartana, és mai becslések szerint 40 milliárd forintba kerülne, kíváncsian várom, bele tudják-e zsúfolni a még hat hátralévő esztendőbe. Aki nem akar addig várni, az ugorjon el Bécsbe.

Közraktárak belülről (Forrás: kozraktar.hu)A Közraktárak eredetileg négy épülete 130 évvel ezelőtt épült, a Nagyvásárcsarnok, a Fővámház (mai közgáz egyetem) és az Elevátor, valamint a dunai teherpályaudvar (ma ezen a telken van a Nemzeti Színház) közelsége miatt, az akkori budapesti kereskedelmi központ kellős közepén. A háború után már csak három épület maradt meg, a porig bombázott környéken pedig kiépült a Nehru-part. A roskadozó épületek utoljára 1988-ban estek át nagyobb felújításon, azóta csak az ötletelés megy. Tervezték ide az új Nemzeti Színházat, felvetődött a Diáksziget lehetséges helyszíneként, jobbára azonban csak bolhapiacnak és ideiglenes kirakodóvásárnak voltak jók a szebb napokat látott épületek. Tavaly óta a Közraktárak szórakozóhellyé alakultak át, ott nyitotta meg kapuit a Buddha Beach és a Szociál. A főváros két éve azt találta ki, hogy itt lesz a második Szent István park, egyfajta városi vízi zarándokhely, kulturális központ. A konstrukció alapján a pályázaton kiválasztott magánbefektető a benti 15 ezer négyzetméter kétharmadát kiadhatta volna üzlethelyiségként, cserébe pedig alagútba vezetné a 2-es villamost, kitatarozná a házakat és még a parkot is rendbe hozná. Néhány hónap múlva azonban kiderült, hogy a irreálisan a városháza elvárásai, ezért fapadosabb változatot kell kidolgozni, de az is legalább ötmilliárd forintba kerülne, és leghamarabb 2020-ra (!) készülne el. A városházi szakbizottság a befektetőt kereső tendert már jóváhagyta, de nem tudni, mikor írják ki a pályázatot.

A jövőbeli Városháza-tömb a győztes pályamű szerint (Forrás: epiteszforum.hu)A belváros megújítása eddig abban merült ki, hogy hosszas ígérgetés után a főváros kiírt egy ötletpályázatot Budapest Szíve (vagyis az V. kerület déli harmada, kiemelten a városháza és az Erzsébet tér környéke) fejlesztésére. Az Európai Unió összes tagállamában meghirdetett pályázatra negyven javaslat érkezett, nem meglepő módon szinte mindenki csökkentené a városmagra zúduló autóáradatot, és több teret adna a gyalogosoknak. Az első helyezett pályaművel kapcsolatban azt emelték ki többek között pozitívumként, hogy a húsz (!) éven belül megvalósítható fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt. A városházán a pályázat eredményhirdetés után azt mondták, következő lépésben készítenek egy „komoly tervdokumentációt”, majd kiírnak még egy építészeti tervpályázatot írnak ki külön a városháza tömbjére.

A Duna-part átépítéséről meg csak ennyit.

Jó lenne már most kitalálni valamilyen apropót 2012-re. Vagy inkább 2020-ra.