kedd, október 10, 2006

Továbbszolgálók 2.

Tarlós és a helyettesekNem babonásak a városatyák; a Fővárosi Közgyűlés péntek 13-án tartja alakuló ülését, ahol szépen esküt tesznek az újdonsült képviselők, fizetést szavaznak Demszkynek, aztán hazamennek, és egész hétvégén a tükör előtt gyakorolhatják az acsarkodást. A fővárosi MSZP-ben továbbra is kuss van (a három pénzosztó helyért hatan is versengenek), az SZDSZ-ből a főpolgármester bizalmasain és emberein kívül lassan sikerült mindenkit kiszorítani, a Fidesz pedig csak akkor lesz rendes és konstruktív ellenzék, ha Demszky is jó fiú lesz.

A főpolgármesterrel együtt 67 tagú Fővárosi Közgyűlésbe beválasztott képviselők kétharmada teljesen új arc, legalábbis a fővárosi politikában. Dúskálhatunk bukott polgármesterek között, akiknek kell a hely, ha már a választók kegyelméből nem jutott nekik, és egy fél Orbán-kormány is összerakható volna a volt miniszterekből (Pokorni, Fónagy, Katona).

A papírforma alapján Tarlós „Erős Pista” István lett a legnagyobb fővárosi frakció vezetője, a Fidesz képviselőcsoportja 25 tagú lett, hiszen az MSZP-nek 24 képviselője van. Tarlós közölte, ha Demszky rendesen viselkedik, és nemcsak „retorikájában lesz demokrata”, akkor az értelmes javaslatokat ők is megszavazzák. A Fidesz máris jelezte, hogy igényt tart egy raklapnyi bizottsági elnöki tisztségre, és szeretné újraszabni a fővárosi „házszabályt” (a szervezeti és működési szabályzatot), amit a haramiák koalíciója az elmúlt önkormányzati ciklusban az ellenzék rovására módosított.

Nem kapott semmilyen frakcióbeli tisztséget Pokorni Zoltán, a XII. kerület új polgármestere, vélhetően azért, nehogy megkönnyítsék neki, hogy 2010-re a Fidesz főpolgármester-jelöltje lehessen. Ez a megtiszteltetés várhatóan ismét Tarlóst fogja érni négy év múlva, aki akkor is függetlenként vághat neki a küzdelemnek, hiszen ismét megállapodik Orbán Viktorral, hogy ne kelljen belépnie a pártba, mégis vezethesse annak fővárosi frakcióját.

Még egy érdekesség Demszky háza tájáról. Az SZDSZ-nek 10 tagú lesz a frakciója, mert a főpolgármester (aki alapból rendelkezik szavazati joggal a közgyűlésben) lemondott listás mandátumáról, csakúgy, mint a húzónévként szereplő Rajk László. A két megmaradt hely közül csak az egyikre sikerült benyomnia Demszkynek az emberét, a másik mandátumot pedig kénytelen-kelletlen az a szabaddemokrata városatya kapja, aki a legjobb eredményt (44 százalék!) érte el október 1-jén az egyéni választókerületében. A főpolgármester egyébként Rajk helyére egyik bizalmasát és tanácsadóját szerette volna ültetni, akiről annyit tudni, hogy egy volt SZDSZ-es, most MSZP-s országgyűlési képviselő veje, kulturális vállalkozásokat is támogató milliárdos üzletember, egyik cége pedig jó pénzért takarította korábban az állami intézményeket, amíg ezt a sajtó ki nem derítette.

És még csak a startpisztoly dördült el.

Címkék: , , , ,