hétfő, július 17, 2006

Rossz bőrben

Margit híd (Forrás:www.mek.iif.hu)Addig is, amíg a BKV-nál megtalálják az elmúlt 16 év legnagyobb és legkínosabb üzemzavar-sorozatának felelősét, érdemes egy kicsit foglalkozni Budapest második legrégebbi hídjával. Az öreg hölgy meglehetősen rossz bőrben van, egyelőre nem életveszélyes ugyan, de vaslemezei bárhol, bármikor beszakadhatnak.

Szombatra viradóra kidőlt két oszlop a hídon, az új Combino villamosokhoz használt (a korábbiakhoz képest tripla súlyú) felsővezetéket nem bírta el az eredeti vastagságának nyolcadára korhadt kandeláber. De nem csak a hídon, magával a híddal is baj van.

A Margit híd 1876-ban épült, mert a Lánchíd már nem bírta a terhelést. Az átkelőt a nagy gazdasági világválság után újították fel és szélesítették ki, a második világháborúban szokás szerint felrobbantották, majd 1948-ra állították helyre. Mára annyira elöregedett, hogy aki egyszer lemegy a Margitszigetre, és alákukkant a hídnak, legközelebb igencsak sietős léptekkel fog áthaladni rajta. A hidat csúnyán megette a rozsda, néhány éve a vaslemezek is be-beszakadtak, a főváros által elrendelt szakértői vizsgálat szerint azonban az átkelő nyugodtan használható, még nem életveszélyes.

A budapesti nagyközönséget azért is kellett megnyugtatni, mert a Margit híd egyelőre nem küldhető kényszerpihenőre. Ha lezárják, a forgalom nagy része a jelenleg 130 százalékos telítettséggel működő Árpád híd felé kerülne, amelyen egy lerobbant teherautó is képes fél Budapestet megbénítani.

A városházán már a fiókban vannak a tervek a híd renoválására. Mai áron úgy 5-6 milliárd forintba kerülne, azért ilyen sokba, mert a felújítással együtt helyreállítanák az eredeti műemléki arculatát, visszaépítve a pillérekre Thabard mesternek a háborúban eltűnt szobordíszeit.

Előbb azonban új hídnak kell épülnie Budapesten. (Ilyesmire utoljára 1995-ben volt példa, amikor átadták a semmibe vezető Lágymányosi hidat.) A Szentendrei-szigeten ugyan már alapozzák az M0-s körgyűrű északi átkelőjét Újpest és Budakalász között, de árvíz is volt, meg a környező falvak által indított perek is elhúzódnak, a jelenlegi tervek szerint 2008 tavaszára lesz kész a híd.

Egy pontonhidakat gyártó cég korábban felvetette a fővárosnak, hogy különösebb zökkenők nélkül is meg lehetne oldani a Margit híd felújítását. Egyszerre csak az egyik felét zárnák le, a kieső másik oldalt pedig a rakpartokkal összekapcsolt pontonhíddal pótolhatnák, a sziget mellett ideiglenesen lezárt Duna-ágban pedig sportversenyeket rendezhetnének vagy más módon hasznosíthatnák. A városháza szerint viszont ez az egész hülyeség. Ők ráérnek, megvárják, amíg elkészül az M0 hídja.

Az oszlopot pedig nem ők tették oda, az már ott volt.

1 Comments:

Anonymous Névtelen said...

Sebaj, azért a négyes metrót építik :)
Mert az jó lesz nagyon nekünk.

7:40 du.

Megjegyzés küldése

<< Home