szombat, július 08, 2006

Ingyennet a lámpavasról

Belvárosi hotspotokBe kellene wifizni Budapestet – ezen törik a fejüket a városházán. Az illetékes főpolgármester-helyettes szerint az internet ma már alapszolgáltatásnak minősül egy magára valamit is adó nagyvárosban. Az önkormányzati választásokig azonban nincs sok idő hátra, vagyis egyelőre aligha írják ki a most formálódó pályázatot.

A városházán úgy okoskodnak: a fővárosi kézben lévő (vagyis a nagyobb terek és főutak mentén lévő) villanyoszlopokra szerelheti fel a pályázaton nyertes cég a wifi jeladókat, cserébe pedig megkapja a kandeláber használati jogát, ami a mai viszonyok között azt jelenti, hogy jól beboríthatja reklámokkal. A munkát a belvárosban kezdenék, aztán a főutak mentén (mert azok vannak a főváros kezelésében) folytatnák a külvárosok felé. A fővárosi önkormányzat állítaná össze azt a csomagot, amelyet ingyen is igénybe lehet venni, például a még gyerekcipőben járó elektronikus ügyintézéshez használt oldalakat, vagy a bkv.hu-t. Városházi becslések szerint két év alatt el is készülhet a rendszer.

Szükség is lesz rá, hiszen kiváló köztársaságunk az utolsó helyen áll az EU-n belül a nethasználatot tekintve Egy februári osztrák felmérés szerint a 15 évesnél öregebb magyarok harmada fér hozzá a világhálóhoz, tényleges internet-használónak - aki havonta legalább egyszer csatlakozik a hálóra - azonban alig 25 százalékuk minősül. (Az EU-átlag negyven százalék körül van.)

Párizsban már jövőre elkészül a város teljes területét lefedő vezeték nélküli internethálózat – jelentette be a napokban a polgármester. A francia fővárosban négyszáz wifi csatlakozási pontot létesítenének, és megengednék a szolgáltatóknak, hogy antennákat építsenek a közterületekre. San Franciscóban pedig a Google és az Earthlink nevű szolgáltató épít ingyenes wifit, a hálózat kialakítása 15 millió dollárba kerül.

Macedóniában a szükségből próbáltak erényt kovácsolni. Európa legfiatalabb állama világelső abban, hogy a lakosság 95 százaléka drótnélküli kapcsolattal érheti el a netet. Az ország mind a 430 iskolájában van számítógépterem, köszönhetően a korábbi államfőnek, aki rájött arra, hogy valamire mégis jó lehet ez a nemzetközi számítógépes világhálózat. Megszüntették a helyi Matáv monopóliumát, és amerikai segítéséggel előbb az iskolák által használható drótnélküli rendszert építették ki, később pedig ezt vehették igénybe a fizetős ügyfelek is, ebből tartják fenn a rendszert.

Budapestnek van még mit behoznia. A magyar fővárosban egyelőre 130 helyen van hotspot (mint az a mellékelt ábra is mutatja), vagyis olyan hely, ahol ingyen vagy pénzért hozzá lehet férni a drót nélküli nethez. Ilyen a ferihegyi repülőtér, a nagyobb bevásárlóközpontok, belvárosi éttermek és egy-két közterület is (például Újbudán a Függetlenségi Park).

A hazai szemléletet egyelőre az a példa jellemzi, amikor az egyik fővárosi képviselő javasolta, hogy nem kellene havonta több tonna papírt elpocsékolni a hivatalban, amit lehet, tegyenek elektronikus alapúvá és használjanak újrapapírt. Az – egyébként ellenzéki – képviselő a javaslatát stílszerűen újrahasznosított papíron nyújtotta be, mellékelve az erről szóló tanúsítványt is. Előterjesztését több száz példányban sokszorosították, természetesen hagyományos papíron, aztán pedig a többség még ahhoz sem járult hozzá, hogy napirendre vegyék, elvégre egy ellenzéki javasolta.