Parkolópálya

Levelet hozott a postás; Budapest legnagyobb parkolócége nevében egy kedves ügyvéd arra kér barátian, ugyan fizetnék be mintegy húszezer magyar forintot, amiért négy (!), illetve két éve nem fizettem a parkolásért. Követelésüket azonban vehetem tárgytalannak is, ha befáradok az ügyfélszolgálatra, és bemutatom a négy, illetve két éve váltott jegyet, amit nyilván akkurátusan megőriztem és lefűztem egy dossziéba. Azóta egyébként kétszer váltottam lakhelyet, a bűnelkövetéshez állítólag használt kocsit már rég eladtam. A levél is voltaképpen véletlenül jutott el hozzám, a nagyi címére jött ugyanis, ahová korábban azért voltam bejelentve, hogy a katonaság ne találjon meg könnyen (akkor ugyanis még nem volt önkéntes a hadsereg).

Szerettem volna megkérdezni az ügyvéd urat, hogy egy pusztán ajánlva feladott levélért cserébe ugyan miért kellene a pótdíj mellett még ötezer forintot – amit szemérmesen csak „költség” tételként szerepeltettek – is megfizetnem, ezért felhívtam a parkolócég ügyfélszolgálatát. (Az ügyvédi fejléces papíron érkezett levélben ugyanis csak ez a telefonszám szerepelt, az ügyvédi iroda telefonszáma lemaradt, csak a postafiók számukat voltak hajlandók közölni.)

- Jó napot kívánok, pótdíj ügyben érdeklődnék!
- Jó napot, parancsoljon!
- X. Y. ügyvéd urat keresem, kapta ugyanis tőle egy levelet.
- Itt nincs semmilyen ügyvéd.
- Bocsánat, de én tőle kaptam egy fizetési felszólítást…
- Igen, a nyilvántartásunk szerint bizonyára nem váltott parkolójegyet.
- Akkor miért az ügyvéd küldte a felszólítást?
- Nálunk ez így megy, kérem.
- Értem. Megmondaná, milyen számon tudom elérni az ügyvéd urat?
- Én sajnos nem ismerem őt, és az irodájának a számát sem.
- Aha. És azt elárulja, mi ez a plusz ötezer forintos költség, amit hozzácsaptak az állítólagos pótdíj-tartozásomhoz?
- Nos, az az ügyvédi költség.
- Értem, viszonthallásra.

Ezután felhívtam az autóklub jogászát, segítsen tisztán látni. Ő arról világosított fel, hogy az ügyvédnek legalább az irodai címét és telefonszámát tudatnia kellett volna, így írja elő a kamara etikai kódexe. Ő már csak tudja, alelnöke is a kamarának. Aki ezt nem teszi, az ellen panasszal lehet élni, és rögvest eljárást indít ellene a kamara. Feltéve, hogy a rejtélyes ügyvéd valóban létezik.

A Budapesti Ügyvédi Kamara honlapján lévő keresőbe bepötyögtem a nevet, egyetlen találat volt, egy II. kerületi iroda. A megadott számon többször is próbálkoztam, mire végre valaki felvette a kagylót.

- Jó napot kívánok! X. Y. ügyvéd urat keresem!
- Milyen ügyben?
- Csak azt szeretném tőle megkérdezni, foglalkoznak-e parkolási pótdíjak behajtásával.
- Nem, ilyesmivel nem.
- Csak azért, mert az ő fejléces papírján kaptam egy fizetési felszólítást a parkolócégtől, ötezer forintos ügyvédi költséggel megfejelve.
- Ja, hogy olyan parkolás. Nos, valóban van itt egy kolléga, aki ilyesmivel is foglalkozik, de most nem tudom adni, szabadságon van. Majd visszahívjuk.

Később az ügyvéd azt nyilatkozta, hogy teljesen jogszerűen nem adta meg a postafiókon kívüli elérhetőségeit, az ötezer forintos ügyvédi költségből ő egy huncut fillért sem lát, mert szegény megbízás alapján dolgozik, szinte napszámosa ő a parkolási társaságnak, meg aztán a több ezer megbüntetett autós biztos percenként hívná az irodáját, és csak a titkárnő nem tudná kezelni a rengeteg hívást. De fontolóra veszi, hogy mégis megadja – egyébként nyilvános – telefonszámát, nem könnyű ezeknek a fránya ügyfeleknek a kedvében járni. És különben is, polgári jogi követelésről van szó, az öt év múltán évül el, úgyhogy az se rinyáljon, aki 2001-es eset miatt kap felszólítást, magyarázkodjon majd a bíróságnak.

Az az igazság, hogy kicsit szégyellem is magam, amiért ennyi felfordulást okoztam a parkolócégnek és az ügyvédnek. Megígérem, hamarosan tényleg jegy nélkül fogok parkolni, ne levelezgessenek hiába. Addig pedig a tükör előtt próbálgatom az alperesi szerepet.