Ungarische vircsaft

Azt mondják a lánglelkű forradalmárok, ők ugyan október 23-án sem mozdulnak egy tapodtat sem, oldja meg a kancellária az állami ünnepségeket, ahogyan tudja, majd legfeljebb a norvég királynak is a kezébe nyomnak egy árpádsávos zászlót. A szeptember 17-én kezdődött tüntetéssorozat óta kétszer láttam közelről a magyar szigetet, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására momentán nincs sok időm, munkába menet viszont arra kanyarodtam a kocsival.

Ma délelőtt csak néhányan lézengtek a dupla kordonok előtt, a fémrácsokra nagy gonddal, házilag készített transzparenseket feszítettek ki, a kedvencem a Sátán takarodj, vérvörös betűkkel. A téren éppen Pataky Attila, a legproletárabb gyökerű nemzeti zálogház-tulajdonos előadásában zengett valami hazafias nóta. Ha Pitti Katalin árvalányhajas áriái és a mai műsorszám nem rengették meg a kormányt, akkor semmi sem fogja.

A Rákóczi-lovasszobor körüli rész eléggé gyalázatos állapotban van, fű már nyomokban sem látható, cserébe viszont van egy nagy sátor (Tóth Ilona Kórház felirattal), a bokrok között szolgálati kocsik lapultak, a 2-es villamos fordulójában pedig talpig terepszínű ruhás, bajuszos atyafi kalauzolta a turistákat a Toi-Toi vécék között. A közelben egy nénike az aluljárós-paprikaárus tevékenységi körből ismert kempingasztalról nemzeti színű lobogókat árul (S-től XXL-es méretig), ugyanott hímzett feliratú, piros-fehér-zöld díszszalagok is kaphatók, melyek minden igazmagyar háztartásban bizonyosan nélkülözhetetlenek.

Jó lesz majd a CNN-en látni, ahogy a sápadt Gyurcsány zavartam próbálja magyarázni az 56 ötvenedik évfordulójára idesereglett előkelőségeknek, hogy mi ez az egész vurstli, és miért keverik össze Budapesten a lacikonyhát a szólásszabadsággal, de úgyis hazudik, még szerencse, hogy senki sem figyel rá.

A jeles alkalomra “Turista vagyok, nem magyar” feliratú pólók nagy tételben megrendelhetők nálam.