Illegál

Umgotteswillen, de jó volt ez a töltöttkáposzta, olyan jó hely az a Magyarország, hogy rajta kívül nincs is élet, miért is ne hagyjam gyönyörű fővárosára messze földön híres bútorgyűjteményemet – gondolhatta a kiadós ebéd elfogyasztása után valamelyik verőfényes délutánon Schmidt Miska, miközben nagyokat szívott csibukpipájából a Kiscelli-dombon emelt kastélya kertjében.

Hát pont így voltam én vasárnap dél körül, bár sem bútorgyűjteményem, sem kastélyom, a híres névrokonommal ellentétben. Volt viszont egy enyhe másnaposságom, miután szombat éjjel illegális partin voltam a Hármashatár-hegyen, szigorúan szociológiai szempontból. A Szépvölgyi út tetején összelektronikus zenei fesztivált rendeztek, éppen a tizenegyediket – most is, mint mindig, telihold idején.

A taxi nem vitt egészen a célig, a sofőr már a Fenyőgyöngye étteremnél olyan riadt szemekkel nézett, mintha Bagdad külvárosában jártunk volna. A buszvégállomástól ezért gyalog kaptattunk fel a Szépvölgyi úton, azon gondolkodva, hogy a gazdagok egyszerre vajon hány helyiséget használnak a többszintes és –szárnyas épületekben. Közben egy rendőrautó húzott el mellettünk, a járőrökkel a partin is találkoztunk, szúrópróbaszerűen belevilágítottak a tág pupillákba, és felírták néhány kiskorúnak látszó személy igazolványszámát. Aztán bizonyára kaphattak egy borítékot, mert rövidesen távoztak.

Addig mi körbelátogattuk a helyszíneket; a minimál tisztástól a break lugason át a darkside dombig. (Nem vicc, tényleg így hívták őket.) Az ivararány nagyon rossz volt, de tegyünk a szívünkre a kezünket, mikor volt az jó egyáltalán. A tömeg egyre csak keringett az erdőben, ezért egyszerre voltak sokan és kevesen is mindegyik helyszínen, és pont nem annyian, hogy beszippantson és magával ragadjon a topogás. Kéjgázért is hosszan állt a sor, ezért azt is kihagytuk, meg olvastuk is, hogy nem tesz jót, megfájdul tőle az ember feje. Inkább a hűtőládákból meglepően fogyasztóbarát áron mért dobozos sörökre hajtottunk. A reggae n’ dub ösvényen még maradtam volna, nagyon kedélyes kis chill out részleg volt, vízipipákkal, filmvetítésekkel és világörökségi címre pályázó rasztahajakkal. Nem túl későn mégis távoztunk, azon aggódva, hogy vajon mennyi emberi vizelettel tud megbirkózni egy természetvédelmi terület.

Másnap reggel eszembe jutott, amikor Berlinben jártam egy hasonló illegális bulin. A német fővárosban bevett szokás, hogy sokáig üresen álló házakba fiatal művészek, diákok önkényesen beköltöznek, ki- és megfestik az épületet, bent színházat rendeznek vagy kiállítást vagy szerény beugrós partikat. (Budapesten a Centrum csoport próbálkozott ilyesmivel az azóta nyomtalanul eltűnt Űttörő áruházban, de őket a rendőrség és az önkormányzat közösen ebrudalta ki. Hatóság még nem volt ennyire hatékony a hazában.) A berlini squattolók egy szebb napokat látott gazdasági épületbe vetették be magukat, farostlemezből ácsoltak pultot, közben egy ipari hintán a Cure énekesére megszólalásig hasonlító tizenéves fruska himbálta magát, azzal fenyegetve, hogy felrúgja a söreinket. De volt olyan is, hogy az előtérben lévők tekintete alapján durva drogbulira számítottam, ehelyett egy kortárs könyvesboltba jutottam, ahol egyszerre rendeztek kiállítást egy fiatal festő képeiből, és tartottak heveny punkkoncertet.

Budapesten még mindig az a gyakoribb, hogy nem művészek, hanem hajléktalanok költöznek be az elhagyatott helyiségekbe, tök üres épületekbe. (Ezekből jelenleg körülbelül tízezer van fővárosunkban.) A Flórián téri polgárvárosi romok között például ma is laknak, és hallottam olyan bácsikáról, aki egy Szentendrei úti gázóra-szekrénybe költözött be átmenetileg. A lakók viszont néhány nap után kidobták, mert folyton égő csikkel a szájában aludt el a mérőóra alatt, és megrágta a plombát.