Exkluzív

Egyetlen dolog képes egységbe kovácsolni a budapestieket, ez pedig a kutyaszar. Közvélemény-kutatások szerint a járdán hagyott ebpiszok a budapestiek több mint 90 százalékát zavarja, még a kutyások zömét is. A városházán próbálkoztak már sok mindennel; csatornafedélhez eszkábált kutyavécével, járdatakarító célgéppel, zacskót adagoló új szemetesekkel, szemléletformáló kampányok részeként vicces óriásposzterekkel. Budapesten él a legtöbb kutya Európa fővárosai közül, több mint 200 ezer. Egyiküket kifaggattuk, hogyan érzi magát a városban, és szerinte mi volna a megoldás. Interjú.

- Bemutatnád magad röviden?
- Zsuzsinak hívnak, három és féléves mopsz kutyus vagyok. Körülbelül hétkilós, fél méter hosszú jószág vagyok. Óbudán lakom, egy kisebb panellakásban. Vidéken születtem, de fél évesen (ez kutyaévekben körülbelül háromévest jelent) jelenlegi gazdáimhoz kerültem a fővárosba.
- Nem bántad meg, hogy egy tágas kertből egy 1,7 milliós nagyvárosba csöppentél?
- Cseppet sem. Imádom Budapestet, soha ennyi kutyahaverral még találkoztam, igazi, pörgős nagyváros, fantasztikus tűzcsapokkal és Demszky-karókkal. Ezeket nagyon imádom, olyan nekünk, mint nektek, embereknek a köztéri internet-terminál. Naponta háromszor-négyszer megyek sétálni a Flórián térre vagy a tűzoltóság melletti szánkódombra, a nap többi részét meg átszunyókálom a gazdáim franciaágyán, úgyhogy nem panaszkodhatom.
- Meglep, hogy ezt mondod. A budapestiek folyton azt sérelmezik, hogy kevés a zöld, főleg a belvárosban. Egy kutyának mennyire komfortos a város?
- Tudod, nekem egész más a lépték, hiszen olyan magasból látom a várost, mint amekkorára a kutyatej megnő. Néha kiszaladunk a Hajógyári-szigetre is, hát az csúcs. Egyéves sem voltam, amikor a frászt hoztam a gazdikra, mert úsztam egyet a jeges Dunában. Fiatal voltam, bevállalós. Ma már nem tenném. Lehet, hogy nem is fogom tudni, hallottam, hogy valami Kis Las Vegast terveznek a szigetre, de csak 2012-re lesz kész, azt én már úgysem érem meg. Mindegy. Egyébként a házunk mögött van egy kis kutyafuttató is, tényleg kicsi, még nekem is, de legalább van.
- Mit szólsz ahhoz, hogy közvélemény-kutatások szerint ti vagytok főként felelősek a városi köztisztasági állapotokért?
- Ezt kikérem magamnak. Először is, amelyik élőlény táplálkozik – még a legnagyobb celebek is –, az ürít, ez nyilvánvaló. Én mindig megszagolom, hogy melyik hely lenne a legmegfelelőbb, mit vártok még tőlem. Ti, emberek még ezt sem teszitek meg, a kedvenc sövényem mögött is guggolt valaki a múltkor, úgy megijedtem, hogy kénytelen voltam megugatni. Aztán meg nincs zsebem se, amibe berakhatnám a gyűjtőzacskót, és a lapátot is marha nehezen tudom megfogni. De nincs gáz, azért van a gazdám, hogy helyettem takarítson. Cserébe én aranyos vagyok, egy igazi édespofa.
- Szerinted a kutya a városba való?
- Te aztán tudsz kérdezni! Nem vágok vissza, hogy – miért, az ember városba való? –, inkább diplomatikus leszek. Szerintem vannak kutyák, amelyek bírják a várost, például a mopszok. Nem vagyunk nagyok, tehát kis pecóban is jól elvagyunk, keveset fogyasztunk, és senki sem gondolja komolyan, hogy megharaphatjuk. Szóval még félni sem kell tőlünk. Persze ehhez az is, kell, hogy a póráz másik felén se egy síkhülye állat legyen, érted. Nekem szerencsém van, hogy a környéken viszonylag sok a fa meg a kisebb park, de a belvárosban biztosan megőrülnék. De hát nem rajtunk múlik, hová kerülünk. És mindenesetre jól elvagyok Budapesten, és részemről semmi akadálya a kulturált ebtartásnak. Ja, és a kéziratot azért szeretném látni megjelenés előtt, és passzolhatnál egy jutalomfalatot.