Afterparti

Lecsillapodni látszanak a kedélyek, a Kossuth téren lassan kipusztítják a forradalmárok az aljnövényzetet, és az utolsókat rúgják a gulyáságyúba. Csak az lett a vége, hogy jött a csősz, és mindenkit kizavart az erődőből; a tisztiorvosi szolgálat végül bezáratta a nép-, bocsánat nemzetkonyhát, és fülön csípik az árulókat is, akik engedély nélkül kérnek drága pénzt a perecért és a sörért. Demszky és Tarlós legújabb kampányfilmje pedig egyaránt a Szabadság téri ostrom képeivel kezdődik, és egyaránt a másikat okolják az eseményekért.

A nemzeti hevület elérte a városatyákat is; az egyik, eddig normálisnak tűnő fideszes kijelentette, hogy ő bizony párttársaival együtt nem ül egy asztalhoz a ballib képviselőkkel, pedig a fővárosban az a szokás, hogy a ciklusba belefáradt politikusok közös estén vesznek búcsút egymástól és a munkában eltöltött előző négy évtől. Az egyik városházi bizottság a messzi Csobánkára ruccant ki, a díszvacsora kellős közepén pedig elkezdtek egymással ordítozni, amikor egy MIÉP-es képviselő bevallotta, hogy ott volt a tévéostromnál, sőt be is ment az épületbe, talán még Mazsola elrablása is az ő lelkén szárad.

Mégiscsak visszatért az utolsó napokra a kampány, nincs már olyan villanypózna a városban, amelyen ne volna legalább egy jelölt mosolygós portréja. A szocik plakátjain virágzik a politikai graffiti, többet le is szaggattak, ezek a fránya komenisták azonban különleges anyagból lehetnek gyúrva, az egyik megsebbzett hirdetményre itt Óbudán a jelölt rögvest újabb feliratot ragasztatott, miszerint maradjunk a kulturált kampányolásnál, és vigyázzunk a rendre, tisztaságra a fővárosban.

A kedvencem azonban az egyik pesti külső kerület polgármesterének szóróanyaga; a fontosabb intézkedései között nem mulasztotta el megemlíteni, hogy megálljt parancsolt a közéletet egyre inkább elborító parázna erkölcstelenségnek; a kerület határában lévő bolt kirakatából például eltüntette az egy szál tangában pózoló próbababát, és kötelezte a cégvezetést, hogy adjanak legalább egy blúzt a magamutogató bábura.

Már sejtem, miről fog szólni a South Park következő évadja.

Tovább...

Könnygáz a körúton

Éjszakánként nem biztonságos Budapest belvárosa, a vasárnap óta tartó zavargások miatt ha sötétedés után van dolgom a városban, előtte megnézem a neten a híreket, merre autózzak, ha ép szélvédővel akarok hazaérni. A randalírozó csőcselék száma és ereje csökkenni látszik, de még csak a negyedik napnál tartunk.

Égő autók a Szabadság téren, betört kirakatok a Rákóczi úton, rendőrkordon a Nyugatinál, könnygáz az Oktogonon. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen képek nemcsak Bejrútban vagy Belfastban, hanem Budapesten is készülhetnek. Nem nyugtatott meg a rendészeti miniszter sem, aki kijárási tilalom bevezetésén gondolkodik, és jelentésében nem zárja ki, hogy a szombati nagygyűlésre várható százezrek gyűrűjében, és őket felhasználva nem terjedhet ki a vandalizmus és a fosztogatás az egész fővárosra, ami nyilvánvaló túlzás, de azért rendkívül ijesztő is egyben.

Ezt a blogot eredetileg azért kezdtem el írni, hogy abszurd jeleneteket mutassak be a székesfőváros működtetéséből és a város fejlesztéséről. Múlt vasárnap óta azonban huszadrangú kérdéssé vált, hogy mikor robbannak le a Combinók vagy hogy miként kellene újabb körutakat építeni.

Budapest jelenleg csak nappal emlékeztet szeptember 17-e előtti önmagára. Megnyugtató, hogy a városi közszolgáltatások működnek, van áram, folyik a csapból a víz, ha kinyitom, de reggelente már nem a kávé az első, hanem a hírek, mi történt múlt éjjel. Tegnap este éppen a kutyát sétáltattam, amikor tűzijátékra emlékeztető hangokat hallottam, és csak akkor nyugodtam meg, amikor a hírportálokmindegyikét megnéztem, hogy valóban tüzijáték volt, és nem pedig lövések hangja.

Ilyen körülmények között nincs sem értelme, sem létjogosultsága városi gondokról írni. Úgyhogy a magam részéről ezt mindaddig felfüggesztem, amíg az élet Budapesten nem tér vissza a normális kerékvágásba.

Ami alatt nem csak azt értem, hogy éjszakánként nem tombol a csürhe a pesti utcákon, hanem azt is, hogy nettó nácik árpádsávos, turulos zászló mögé bújva nem handabandázhatnak nemzetközi sajtótájékoztatókon holmi alkotmányozó nemzetgyűlésről meg nemzeti kerekasztalról.

Mindenki vigyázzon magára. Remélem, mielőbb találkozunk itt újra.

Tovább...

Ostromállapot

Nem sikerült megakadályoznia a magyar állam erre hivatott rendvédelmi szerveinek, hogy néhány száz szélsőséges rendbontó autókat gyújtson fel, és megszállja a köztévé épületét. Új időszámítás kezdődik Magyarországon. Mostantól a politikai célok elérésébe belefér nyomatékként a kövekkel dobálás, a fosztogatás, a részeg randalírozás.

Büszkék lehetünk azon honfitársainkra is, akik jó heccnek vélték az egészet, bujtogatták és támogatták a focimeccseknek nevezett utcai összecsapásokból jól ismert huligánokat, eközben pedig sörrel a kezükben, röhögve fényképeztették magukat a kiégett roncsok előtt.

Mindezért a teljes politikai elitet felelősség terheli. Mindenkit, aki az elmúlt 16 évben bármilyen közhivatalt is vállalt, hazudott, és a maga kis részét hozzátette ahhoz, hogy hétfő este egyelőre csak ijesztő, de nem túl nagy pukkanással kiszabadulhatott a szellem a palackból.

Eljátszottuk az utolsó fegyvertényünket is, már nyugi sincs. És akkor a csőd szélén táncoló ország rendbetételéhez szükséges reformokról még nem is beszéltünk.

1990-ben a rendszerváltás mámoros pillanatában még mindenki azt gondolta, az ország tétova léptekkel és lassan ugyan, de elindult abba az irányba, hogy csatlakozhasson a nemzedékek óta irigyelt és követni kikiálltott nyugati, kulturált jogállamok táborához. A sors fintora, hogy Magyarország formailag már tagja a klubnak, mire kiderült, hogy mennyire nem oda való, mennyire nem tud viselkedni.

Nagyanyámat kora reggel Stockholmból hívta a fia, aki még 1990-ben áttelepült. Felajánlották a nagyinak, hogy küldenek egy repülőjegyet, mert látták a tévében, hogy Budapesten forradalom van. Nagyanyám nyugtatta őket, erről egyelőre nincs szó.

Az első ijedtségen azonban egyhamar nem leszünk túl. Ha túl leszünk egyáltalán.

Tovább...

Top Secret

Nyilvánosságra hozta a BKV a Combinó-szerződéseket, mert mindenki tudni akarta, jogosan fenyegetőzött-e azzal a város első embere, hogy visszaküldi a világ legmodernebb budapesti villamosait, ha még egyszer, akár csak öt percre lerohadnak. A közlekedési vállalat előbb illemtudóan leiratot intézett a német gyártóhoz, szabad lesz-e ez nekik. Szabad lett, és bárki be is tekinthetett a dokumentumokba.

A kíváncsiaknak telefonon kellett időpontot kérniük a vállalattól, aki szerdán jelentkezett be, azt már csak péntekre tudták felírni. Minden jelentkezőnek egyetlen órát engedélyezett a BKV a szerződés áttanulmányozására. A cég szerint ennyi idő éppen elegendő arra, hogy alaposan át lehessen nézni az eredeti, 2003-as Combinó-szerződés több száz oldalas angol nyelvű változatát, az ahhoz kapcsolódó, ugyancsak vaskos módosítást (az eredetileg leszállítandó villamostípussal ugyanis gondok voltak Nyugat-Európában, az alumínium váz a forgóknál folyton eltört, ezért a magyar fővárosba szánt járműveket újra kellett tervezni, emiatt egy évvel kitolták a szállítási gyártási határidőt), valamint az ugyancsak angolul megfogalmazott műszaki mellékleteket. A BKV nagylelkűen mellékelt egy magyar fordítást is, de az egyrészt nem volt hivatalos (tehát ha az alapján az újság pontatlanságot írna, biztosan bukná a sajtópert), másrészt az csak az eredeti szerződés magyar változata volt, a mellékletek és az utólagos módosítások nélkül.

Az Akácfa utcai székház portáján annak rendje és módja szerint kiírták a személyi igazolványból az adatokat, és közölték, hogy ebben és ebben a szobában nézhetem meg a papírokat. A helyiségben már sorban álltak az újságírók és a tévéstábok, az eredeti szerződésről még vágóképeket sem engedett készíteni a cég. Mire elmélyedtem volna az irathalomban, egy rózsaszín inges, korpulens testalkatú, szemölcsös illető lépett hozzám, azt tudakolva, hogy segíthet-e, nagyjából olyan hangsúllyal, ahogyan a balatoni pincér kérdezi a betérőt, hogy fogyasztás is lesz-e, vagy csak a retyóra igyekszik a kedves vendég. Mondtam neki, hogy köszi, boldogulok, csak a szerződést jöttem megnézni. Ekkor ellentmondást nem tűrő hangon felszólított, hogy azonnal regisztráljam magam, és kövessem őt. A titkárságon egy újabb, hatalmas, titokzatos spirálozott füzetbe ismét feljegyezték az adataimat, kiegészítve azzal, hogy mikor érkeztem az iratbetekintésre. Biztos, ami biztos, a két kedves titkárnő előtt ismét személyivel és lakcímkártyával igazoltam magam, bár ők váltig állították, hogy erre nincs szükség, adnak a szavamra, biztos igazat mondok. Megkértem őket, ugyan árulják már el az előbb intézkedő kedves úr nevét, ha már az enyémet ilyen gondosan feljegyezték, de csak annyit kötöttek az orromra, hogy „az nem fontos”.

A néhány perces közjáték után visszaengedtek a szerződésekhez, amelyből kérésre fénymásoltak is. Persze csak részleteket, akinek a teljes dokumentum kell, az is megkaphatja, de csak néhány nap múlva, hiszen a 12 ezer embert foglalkoztató közlekedési vállalatnak azt még be kell szkennelnie, több száz oldalnál ez időbe telik, ugye mindenki megérti.

Végül kaptam 18 másolt oldalt a szerződés magyar nyelvű változatából. Ez összesen 360 forintomba került, mert a BKV egy oldalt húsz forintért fénymásolt. A titkárnő kissé nehezményezte, hogy nem apróval, hanem ezressel fizetek, de végül sikerült összekaparniuk a visszajárót. A pénzről átvételi elismervényt kaptam, a szerkesztőség nevére kiállított számlát 15 napon belül küldik, mondták búcsúzóul.

Másnap háttérbeszélgetésre hívta az újságírót a BKV, amiért sok pontatlanság és tévhit jelent meg a Combinó-szerződések tartalmáról. A közlekedési vállalat egyik második embere, egy pecsétgyűrűs, kopasz, bajuszos illető, az a kényszeredetten folyton vicceskedő típus, arról értekezett hosszan, hogy mindenben teljesen szabályszerűen, mi több, korrekten járt el. A törvény ugyanis 15 napos határidőt ad a közérdekű adat nyilvánosságra hozataláról, ők pedig villámgyorsan, két nap után már hozzáférhetővé is tették a kontraktust. A jogszabály ráadásul úgy fogalmaz, hogy aki kéri, annak betekintést kell engedni, és úgy kell a rendelkezésére bocsátani az adatot, ahogyan kéri. Ha e-mailben kéri, akkor úgy kapja, ha megvárja, amíg a vállalatnál az ő kedvéért beszkennelik az aktahalmot. Ha postán kéri, akkor a több száz oldal fénymásolása miatt kell napokig várni. A cég pedig a saját honlapjára pedig azért nem tette ki a Combinó-szerződést, mert az adatvédelmi törvény semmi ilyen kötelezettséget nem elő. Azt viszont tartalmazza a jogszabály, hogy az adatok hozzáférhetővé tételének költségeit be lehet vasalni az iratra kíváncsiakon, márpedig az áram a BKV-nak sincs ingyen, és különben is, húsz forint még nem a világ. A szerződésre kíváncsiaknak pedig azért kellett regisztráltatniuk magukat, mert egyrészt sokan voltak, másrészt pedig ez minden nagyvállalatnál így szokás.

Még szerencse, hogy a sajtótájékoztatón felszolgált ásványvizet meg a kiosztott sajtóanyagot nem kellett kifizetni.

Tovább...

Példás egység

Utoljára üléseztek ma a budapesti városatyák ebben a ciklusban. Záróakkordként végre példás egyetértés alakult ki választott képviselőink között, és végre egy ellenzéki javaslatot is elfogadott a többség. Nevezetesen azt, hogy a városatyák kedvezményes áron megvehessék a szolgálati laptopjukat.

A főváros korábban 55 millió forintot különített el arra, hogy a városatyák saját számítógépükön követhessék nyomon a fővárosi döntéshozatalt. A képviselők nagy hasznát vették a korszerű technikának; a laptopokhoz csinos faállványzatot is szerkesztettek az Újvárosháza díszes padsoraira. Öröm látni, amikor a szavazásban megfáradt városatya passziánszozik vagy a MIÉP-esek gépén a Nagy-Magyarországot ábrázoló háttérképek díszelegnek.

A választásokig ez volt az utolsó közgyűlés, azt szokták mondani, a választók memóriája csak az utolsó hat hónapra terjed ki, ezért nem haszontalan felidézni néhány emlékezetes pillanatot az elmúlt négy évből.

2002 őszén egy héttel a választások után vihar tarolta le Pestet, akkor még nyoma sem volt a tornádónak. A dél-budaiak örvendezhettek, hogy a 4-es metró fedőnév alatt felújították a Bartók Béla utat, Budapest akkor legrosszabb állapotban lévő főútját. Ellepték a kurvák a Rózsadombot, mert keresték a türelmi zóna kijelöléséig szabad utcákat. A városháza és az állam nagy erőkkel töketlenkedik a félkész Erzsébet térrel, amely alatt megnyit a Gödör. Elkezdik bontani a Spenótházat, és a Római-part néhány utolsó csónakházát. Karácsonyra lebontják a Citadella-teraszt, amely még e hazában is példátlan pofátlanságnak számított. A jézuska csőtöréseket hoz a pestieknek, még a Gellért szállót is kiürítik.

2003-ban valaki kitalálja, hogy gyaloghidat kéne építeni a Dunán, a városházán előbb lehülyézik, aztán három év múlva városatyának jelölik. A főpolgármester a leggazdagabb amerikaiak között reklámoztatja magát, Aba Botond többoldalasra tervezett interjújából csak négy mondat jelenik meg. Kiválasztják a 4-es metró első tenderének nyertesét, a kommunikációs feladatokra. Ez jö ötletnek bizonyul, mert továbbra is csak beszélnek a metróról. Eltűnnek a lopóskocsik a budapesti utcákról, de a parkolási cégek már akadálytalanul juthatnak az autósok adataihoz, és a parkolás is drágul. Találnak egy Hitler becenevű múmiát a városháza pincéjében, aki azért ment oda, hogy csempét lopjon, de a társa megbicskázta.

2004 a főpolgármester pechszériájának éve. Túl korán ígért tornádó, tengerpari nyaraló miatti magyarázkodás, nyaraláshoz igénybe vett szolgálati sofőr, családi lakásigénylések, uniós másodállás elvesztése. A város új attrakciója a Gellért téri Forrásház, engedély és forrás nélkül, valamint az uniós csatlakozásnak emléket állító Időkerék, amit nemsokára már meg sem fordítanak. Ellepik a pesti utcákat a kátyúk. Hangulatjavító intézkedést vezetnek be, aki szabálytalanul parkol, azt ezentúl nem büntetik meg a parkolási díj elblicceléséért is.

2005-ben a főpolgármester kap egy párnát az ellenzéktől, hogy legalább kényelmes legyen, ha elbóbiskol a közgyűlésben. Hihetetlen hiszti tör ki egy ősmagyar madarat ábrázoló, nem is szép szoborról, karácsonykor pedig az illetékesek elfelejtenek kimenni a finn mikulásért a reptérre. Kiderül, hogy a legszegényebb kerületben egymásnak utalgatnak ki lakásokat a városatyák. Spielberg Pesten forgat, ideális a háttér a katasztrófafilmekhez, ráz a troli, ég a busz. És hol vannak még a Combinók.

És már idén történt, hogy sikerült kitúrni a Cinetripet a Rudas fürdőből, tartanak viszont nőnapokat, az eddigi nyereséges férfinapok helyett. A metróban lecserélik azokat az órákat, amelyek azt mutatták, mikor ment el a szerelvény, olyan korszerű szerkezetekre, amelyek azt mutatták, mikor jön a következő. Már ha működnek. Megduplázódik az éjszakai tömegközlekedési hálózat, mert a BKV először volt hajlandó hallgatni a civilekre.

Tovább...

Betyárbútor

Egy éve nem írja alá a főpolgármester az utcabútor-tender nyerteseivel a szerződést, mert az „nem állná ki a kampány hangulatának próbáját” – mondta a minap Katona Kálmán MDF-es főpolgármester-jelölt. Ez így elég homályosan hangzik, pedig Katona az elmúlt évek egyik legzaftosabb fővárosi botrányába próbál beletenyerelni. A háttérben a fővárosi reklámpiac egyik legértékesebb szeletének a felosztása áll, minden párthoz közeli cég kapna a koncból, csak éppen az MDF nem.

Ki ne gondolt már arra, hogy lecserélné lakásában a bútorokat? Ki ne örülne annak, ha ezt ingyen megtehetné? A bútorgyártó cég pedig cserébe csak annyit kérne, hogy a kanapén és a konyhaszekrényen jól olvashatóan rajta lehessen a cég neve, hátha a rokonok is kedvet kapnak a bútorvásárláshoz.

Nagyjából ennyi a lényege a főváros utcabútor-tenderének is, amely a rosszmájúak szerint az évtized korrupciója, árnyaltabb vélemények szerint pedig pusztán az egységes városkép megteremtése érdekében tett fontos lépés.

Egy nap volt hátra Magyarország EU-csatlakozásáig, amikor az Újvárosháza üléstermében valamelyik pad alól előkerült a tender tervezete, amelyet azon melegében jóvá is hagyott a városházi többség. A javaslat szerint a főváros a nyertes cégekkel legyártatja és a közterületeken elhelyezteti az egységes padokat, utasvárókat, hirdetőoszlopokat és nyilvános vécéket. A városházának így az egész egy fillérjébe sem kerül, míg a nyertes cégek 25 éven át sáfárkodhatnak az általuk készített utcabútor reklámfelületeivel. Tekintve, hogy a belvárosi közterületi reklámpiac eléggé telített, ez nem kis üzlet a győzteseknek, pláne negyed évszázadon át.

Az üzleti konstrukció nem nyerte el mindenki tetszését. Az ellenzék háborgott, szerintük azért kellett villámsebesen kiírni a tendert, mert az EU-csatlakozás után már szigorúbb közbeszerzési szabályok érvényesek. Jól mutatja szerintük, hogy a városvezetés mennyire lezsírozta az ügyet, hogy a csütörtöki döntés után pénteken már a lapokban megjelent a pályázati kiírás.

Megszólalt a városháza közbeszerzési biztosa, aki szerint hiányos volt a tender. Nyilván ettől teljesen függetlenül egy hónapon belül nyugdíjba küldték a biztost. Kifogásait fogalmazta meg a közterületi reklámszövetség is: szerintük a fővárosi pályázat éppen a főváros előírásaiba ütközik, a városrendezési tervek ugyanis nem engedik a reklámmal kombinált utcabútorok elhelyezését a frekventált közterületeken. Ráadásul biztosan nem teljesül a pályázat fő célja, az egységesség, hiszen a városháza csak a fővárosi kezelésű közterületekkel gazdálkodhat. A kerületek pedig azt csinálnak a mellékutcákban, amit csak akarnak.

A közterületi reklámcégek már évekkel korábban is kopogattak a városháza ajtaján azzal, hogy reklámfelületért cserébe ingyen telepítenének utcabútorokat a budapesti közterületekre.

Egy francia cég 2000-ben bemutatót is tartott a városatyáknak, a felek azonban akkor még nem csaptak egymás tenyerébe. Ugyanez a cég később az éppen Párizsba látogató főpolgármestert is invitálta, aki azonban a meghívásnak – mivel a pályázat egyik lehetséges győzteséről volt szó – nem tett eleget.

2004 áprilisában írták ki a tendert, augusztusban győzteseket hirdettek. Három kategóriára bontották a pályázati csomagot, így külön konzorcium telepítheti a nyilvános vécéket, más cég az utasvárókat és a városi információs rendszereket, és megint más a hirdetőoszlopokat. Egyesek szerint csupán annyi történt, hogy mind a három párthoz így vagy úgy köthető cég kapott koncot, hogy mindenkinek befoghassák a száját. Érdekes módon a tender ellen leghatározottabban tiltakozó Fidesz az eredményhirdetés után visszavett a bírálatokból, pedig korábban még látványosan közjegyző előtt borítékolták a majdani nyertesek nevét.

Tovább...

Díszpolgárpukkasztás

Szabó Magda írónő, Bacsó Péter filmrendező, Hankiss Elemér szociológus, Oláh György Nobel-díjas kémikus, Ranschburg Jenő gyermekpszichológus és Sajdik Ferenc karikaturista lehet az idén Budapest díszpolgára. A városatyák csütörtökön döntenek arról, hogy az eddig 41 tagot számláló klubba hat új tagot felvegyenek.

Díszpolgári cím a szabályok szerint annak adományozható, aki Budapest főváros és polgárai számára a város fejlődése, gyarapodása és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett. A díszpolgári címmel oklevél és aranyérem jár, pénz nem.

Ki hinné, formálisan Sztálin is a mai napig díszpolgára székesfővárosunknak. Egy bizonyos Kádár János javasolta a kitüntető címre a generalisszimuszt, „egyedülálló, eredményekben is magasra mutató munkájáért, amit a magyar ügy jóakaratú barátjaként és a Szovjetunió felvirágoztatásában elért”. Igaz, ez még 1947-ben történt, két éve azonban a fővárost irányító MSZP-SZDSZ-koalíció úgy döntött: visszamenőleg nem fosztja meg a diktátort a címtől, mert egyrészt nem akarja újraírni a történelmet, másrészt azt az ellenzék javasolta.

Pedig korábban is volt rá példa, hogy belejavítottak a város aranykönyvébe. Az 1848-as forradalom és szabadságharc századik évfordulóján tartott díszközgyűlésen például kihúzták a díszpolgárok közül Jellasics bánt, Haynaut, Windischgraetzet és a passzív ellenállási korszak névadóját, Bachot is.

Ugyancsak a héten döntenek a városatyák a Pro Urbe Budapestért díjat kiosztásáról is. Első körben szerepelt a listán Molnár Gyula, a XI. kerület szoci polgármestere is, akit egy helyi fideszes javasolt, valószínűleg tréfából, vagy azért, hogy lehessen egy kicsit csesztetni az MSZP önkormányzati választási kampányának egyik arcát. Molnár azonban a kitüntetettek listáját összeállító eseti bizottságban egyetlen támogató szavatot sem kapott, mert a kormánypártok és az ellenzék szerint nem volna ízléses aktív politikusnak plecsnit osztogatni.

Demszky Gábor is úgy vélte, ez nem volna jó ötlet. Pedig két éve ő javasolta, hogy korábbi riválisa, Schmitt "Független" Pál is kapjon Pro Urbe díjat.

Budapest újkori díszpolgárai:

1992: Kővágó József, Lamberto Gardelli, Mándy Iván, Preisich Gábor 1993: Fischer József 1996: Faludy György, Fejtő Ferenc, Kosáry Domokos, Mészöly Miklós, Szabó István 1997: Albert Pfleger, Hegedűs Géza, Tolnay Klári 1998: Böszörményi Miklós, Kállai Ferenc, Ligeti György 2000: Göncz Árpád 2001: Illés György, Jancsó Miklós, Kurtág György, Papp László, Puskás Ferenc 2002: Agárdy Gábor, Kertész Ákos, Soros György, Kertész Imre 2003: Demján Sándor, Eötvös Péter, Marián István, Raoul Wallenberg, Schweitzer József 2004: Garas Dezső, Gönczöl Katalin, Konrád György, Makk Károly, Varga Imre 2005: Fischer Iván, Kornai János, Radnóti Miklósné Gyarmati Fanny, Szepesi György, Törőcsik Mari

Tovább...

Félelem és reszketés Kőbányán

Ha valaki nem akarná naponta fárasztani magát azzal, hogy a napokban mit műveltek a jelöltek a főpolgármesteri posztért, annak a kedvéért röviden összefoglalom. Demszky bezárta a Nyitott városházát, kettévágná a BKV-t és visszafoglalná Budapestet, Tarlós gyalogtúrája pedig a Dohány utcai zsinagógától eljutott Kőbányára, a Liget téri aluljáróba. És persze hagyományőrző zsidózás, ami nélkül nem kampány a kampány.

Budapest lesz Európa egyik legtisztább vizű városa, amelyet ismét kétmilliósra hízik a lakosságszáma, és amely továbbra is egyedülállóan színes kulturális kínálatot tud nyújtani – ezt ígérte Demszky a következő ciklusra, ha már az elmúlt 16 évben csak alvilágvárost sikerült felépítenie. Mindez az adófizetőknek szóló beszámoló, a Nyitott városháza elnevezésű kampány-, izé programsorozat záró állomásán hangzott el.

A víz úgy lesz tiszta, hogy egyrészt teljes körű lesz a fővárosban a csatornázottság, másrészt 180 milliárdért, EU-támogatásból hatalmas szennyvíztisztító épül Csepel északnyugati részén. Jelenleg három liter szmötyiből csak egyet tisztítanak meg, mielőtt a Dunába engedik, a tervek szerint 2010-re elkészülő óriástisztítónak köszönhetően ez az arány 92 százalékra nő. Szép tervek, ki ne értene egyet velük. Kár, hogy nem Demszky találta ki, a csepeli telep már az 1974-es tervekben is kiemelt helyen szerepelt. Az elmúlt harminc évből kettő azzal telt, hogy a fővárost irányító koalíció pártjai meg tudjanak egyezni, melyikük hitbizományának minősülő hivatali részleg felügyelje a projektet. Végül azt a salamoni döntést hozták, hogy külön céget alapítanak a beruházás levezénylésére. Mivel nem egyszerű beruházásról van szó, a cégvezető vállán is nagy a felelősség, ezért is lehet, hogy messze ő keres a legjobban a budapesti tulajdonú közműcégek vezérei közül, még a főpolgármesternél is többet visz haza a borítékban. A munka bonyolultsága miatt korábban még az EU-ügyekért felelős miniszter is megrótta az előkészítő céget, attól tartva, ha továbbra is marad a csigatempó, bukhatjuk a brüsszeli támogatást, az pedig nagyon ciki lenne, mivel ez jelenleg a legnagyobb környezetvédelmi beruházás Európában. A késés ledolgozására zseniális tervet eszeltek ki bölcs városatyáink, az eredeti cégvezető mellé ugyanakkora fizetéssel kineveztek egy másik igazgatót.

Idén 150 kilométer utat újíttat fel a főváros (a kezelésében lévő ezerből), jövőre 200 kilométert, és ha minden jól megy, a városháza gondjaira bízott úthálózat legrosszabb állapotban lévő negyven százaléka kap vadonatúj aszfaltot 2008-ra. Akár többször is. Aztán – ezt még a kampány előtt tudatta főpolgármesterünk – visszaállnak a „rendszerváltás óta sohasem látott útfelújítási dömping” előtti ütemre. Ami a fővárosi úthálózat egy-két százalékos renoválását jelenti, a nyugat-európai áltag negyedét-ötödét. Ami még mindig jó, de a firkász már csak ilyen, az élő fába is beleköt. (Adalék: Budapesten papíron nincs is földút, legalábbis a városháza papírjain, mert a poros mellékutcák a kerületek tulajdonában vannak egytől egyig.)

Azt is ígéri a főpolgármester, hogy Budapest a gyalogosok fővárosa lesz. No nem holnap, 2013-ban. Korábban javasoltam, hogy 2012-re ki kellene találnia valamit Demszkynek, mert ilyen messzire még nem ígért, erre tessék, a főpolgármester jóval előrelátóbb nálam.

És akkor a túloldal. Tarlós körbegyalogolja Budapestet, milyen szerencse, hogy nem télen vannak az önkormányzati választások, korcsolyázhatna szegény a Ligetben. Történt, hogy Újlipótvárosba ért, ahol a helyi SZDSZ-jelölt srác megkérte, ne menjen a zsinagógába. Hiszen Tarlós nem utasította el az egyik szélsőjobboldali párt támogatását, tehát közösséget vállal a nácikkal, innen meg már csak egy lépés Auschwitz. A Dohány utcai zsinagóga előtt viszont amikor valaki megint előhozta a témát, két közember is a „jobboldal által támogatott független főpolgármester-jelölt” védelmére kelt. Akik szeretik az összeesküvés-elméletet, azt gondolhatják, nem véletlenül.

Kőbánya Budapest mostohagyereke, hervadt árvalányhaj a vízfejre tett pörge kalapon – nem így mondta, de így érthette Tarlós, aki a Liget téri aluljárót látva csak annyit tudott elhaló hangon mondani, hogy borzalom. A X. kerület – bár itt van Budapest mértani középpontja – nem Disneyland, a szóban forgó aluljárót pedig a főváros már régen „szem elől tévesztette”. Rögtön azután, hogy megszüntette felette a villamosvonalat. A sárga járműveknek nincs amúgy sincs szerencse a városházával, 16 év alatt egyetlen járat vonalát sikerült meghosszabbítani (metró helyett), inkább csak felszedték vagy hagyták rozsdásodni a síneket.

Folyt. köv.

Tovább...