Top Secret

Nyilvánosságra hozta a BKV a Combinó-szerződéseket, mert mindenki tudni akarta, jogosan fenyegetőzött-e azzal a város első embere, hogy visszaküldi a világ legmodernebb budapesti villamosait, ha még egyszer, akár csak öt percre lerohadnak. A közlekedési vállalat előbb illemtudóan leiratot intézett a német gyártóhoz, szabad lesz-e ez nekik. Szabad lett, és bárki be is tekinthetett a dokumentumokba.

A kíváncsiaknak telefonon kellett időpontot kérniük a vállalattól, aki szerdán jelentkezett be, azt már csak péntekre tudták felírni. Minden jelentkezőnek egyetlen órát engedélyezett a BKV a szerződés áttanulmányozására. A cég szerint ennyi idő éppen elegendő arra, hogy alaposan át lehessen nézni az eredeti, 2003-as Combinó-szerződés több száz oldalas angol nyelvű változatát, az ahhoz kapcsolódó, ugyancsak vaskos módosítást (az eredetileg leszállítandó villamostípussal ugyanis gondok voltak Nyugat-Európában, az alumínium váz a forgóknál folyton eltört, ezért a magyar fővárosba szánt járműveket újra kellett tervezni, emiatt egy évvel kitolták a szállítási gyártási határidőt), valamint az ugyancsak angolul megfogalmazott műszaki mellékleteket. A BKV nagylelkűen mellékelt egy magyar fordítást is, de az egyrészt nem volt hivatalos (tehát ha az alapján az újság pontatlanságot írna, biztosan bukná a sajtópert), másrészt az csak az eredeti szerződés magyar változata volt, a mellékletek és az utólagos módosítások nélkül.

Az Akácfa utcai székház portáján annak rendje és módja szerint kiírták a személyi igazolványból az adatokat, és közölték, hogy ebben és ebben a szobában nézhetem meg a papírokat. A helyiségben már sorban álltak az újságírók és a tévéstábok, az eredeti szerződésről még vágóképeket sem engedett készíteni a cég. Mire elmélyedtem volna az irathalomban, egy rózsaszín inges, korpulens testalkatú, szemölcsös illető lépett hozzám, azt tudakolva, hogy segíthet-e, nagyjából olyan hangsúllyal, ahogyan a balatoni pincér kérdezi a betérőt, hogy fogyasztás is lesz-e, vagy csak a retyóra igyekszik a kedves vendég. Mondtam neki, hogy köszi, boldogulok, csak a szerződést jöttem megnézni. Ekkor ellentmondást nem tűrő hangon felszólított, hogy azonnal regisztráljam magam, és kövessem őt. A titkárságon egy újabb, hatalmas, titokzatos spirálozott füzetbe ismét feljegyezték az adataimat, kiegészítve azzal, hogy mikor érkeztem az iratbetekintésre. Biztos, ami biztos, a két kedves titkárnő előtt ismét személyivel és lakcímkártyával igazoltam magam, bár ők váltig állították, hogy erre nincs szükség, adnak a szavamra, biztos igazat mondok. Megkértem őket, ugyan árulják már el az előbb intézkedő kedves úr nevét, ha már az enyémet ilyen gondosan feljegyezték, de csak annyit kötöttek az orromra, hogy „az nem fontos”.

A néhány perces közjáték után visszaengedtek a szerződésekhez, amelyből kérésre fénymásoltak is. Persze csak részleteket, akinek a teljes dokumentum kell, az is megkaphatja, de csak néhány nap múlva, hiszen a 12 ezer embert foglalkoztató közlekedési vállalatnak azt még be kell szkennelnie, több száz oldalnál ez időbe telik, ugye mindenki megérti.

Végül kaptam 18 másolt oldalt a szerződés magyar nyelvű változatából. Ez összesen 360 forintomba került, mert a BKV egy oldalt húsz forintért fénymásolt. A titkárnő kissé nehezményezte, hogy nem apróval, hanem ezressel fizetek, de végül sikerült összekaparniuk a visszajárót. A pénzről átvételi elismervényt kaptam, a szerkesztőség nevére kiállított számlát 15 napon belül küldik, mondták búcsúzóul.

Másnap háttérbeszélgetésre hívta az újságírót a BKV, amiért sok pontatlanság és tévhit jelent meg a Combinó-szerződések tartalmáról. A közlekedési vállalat egyik második embere, egy pecsétgyűrűs, kopasz, bajuszos illető, az a kényszeredetten folyton vicceskedő típus, arról értekezett hosszan, hogy mindenben teljesen szabályszerűen, mi több, korrekten járt el. A törvény ugyanis 15 napos határidőt ad a közérdekű adat nyilvánosságra hozataláról, ők pedig villámgyorsan, két nap után már hozzáférhetővé is tették a kontraktust. A jogszabály ráadásul úgy fogalmaz, hogy aki kéri, annak betekintést kell engedni, és úgy kell a rendelkezésére bocsátani az adatot, ahogyan kéri. Ha e-mailben kéri, akkor úgy kapja, ha megvárja, amíg a vállalatnál az ő kedvéért beszkennelik az aktahalmot. Ha postán kéri, akkor a több száz oldal fénymásolása miatt kell napokig várni. A cég pedig a saját honlapjára pedig azért nem tette ki a Combinó-szerződést, mert az adatvédelmi törvény semmi ilyen kötelezettséget nem elő. Azt viszont tartalmazza a jogszabály, hogy az adatok hozzáférhetővé tételének költségeit be lehet vasalni az iratra kíváncsiakon, márpedig az áram a BKV-nak sincs ingyen, és különben is, húsz forint még nem a világ. A szerződésre kíváncsiaknak pedig azért kellett regisztráltatniuk magukat, mert egyrészt sokan voltak, másrészt pedig ez minden nagyvállalatnál így szokás.

Még szerencse, hogy a sajtótájékoztatón felszolgált ásványvizet meg a kiosztott sajtóanyagot nem kellett kifizetni.