Ostromállapot

Nem sikerült megakadályoznia a magyar állam erre hivatott rendvédelmi szerveinek, hogy néhány száz szélsőséges rendbontó autókat gyújtson fel, és megszállja a köztévé épületét. Új időszámítás kezdődik Magyarországon. Mostantól a politikai célok elérésébe belefér nyomatékként a kövekkel dobálás, a fosztogatás, a részeg randalírozás.

Büszkék lehetünk azon honfitársainkra is, akik jó heccnek vélték az egészet, bujtogatták és támogatták a focimeccseknek nevezett utcai összecsapásokból jól ismert huligánokat, eközben pedig sörrel a kezükben, röhögve fényképeztették magukat a kiégett roncsok előtt.

Mindezért a teljes politikai elitet felelősség terheli. Mindenkit, aki az elmúlt 16 évben bármilyen közhivatalt is vállalt, hazudott, és a maga kis részét hozzátette ahhoz, hogy hétfő este egyelőre csak ijesztő, de nem túl nagy pukkanással kiszabadulhatott a szellem a palackból.

Eljátszottuk az utolsó fegyvertényünket is, már nyugi sincs. És akkor a csőd szélén táncoló ország rendbetételéhez szükséges reformokról még nem is beszéltünk.

1990-ben a rendszerváltás mámoros pillanatában még mindenki azt gondolta, az ország tétova léptekkel és lassan ugyan, de elindult abba az irányba, hogy csatlakozhasson a nemzedékek óta irigyelt és követni kikiálltott nyugati, kulturált jogállamok táborához. A sors fintora, hogy Magyarország formailag már tagja a klubnak, mire kiderült, hogy mennyire nem oda való, mennyire nem tud viselkedni.

Nagyanyámat kora reggel Stockholmból hívta a fia, aki még 1990-ben áttelepült. Felajánlották a nagyinak, hogy küldenek egy repülőjegyet, mert látták a tévében, hogy Budapesten forradalom van. Nagyanyám nyugtatta őket, erről egyelőre nincs szó.

Az első ijedtségen azonban egyhamar nem leszünk túl. Ha túl leszünk egyáltalán.