Továbbszolgálók

Ahogyan az várható volt, a kormánypártok között beindult az egyezkedés, ki milyen helyet kapjon. Demszky új emberei közül a hozzá talán legközelebb álló Ikvai-Szabó Imre lett a városházi SZDSZ-frakció vezetője, a főpolgármester így megszabadult Bőhm Andrástól, akivel már korábban összevesztek. Ikvai csak a koalíciós tárgyalások idejére lett első embernek kinevezve, hogy azután a Fővárosi Közgyűlés novemberi ülésétől humánpolitikai főpolgármester-helyettesként szolgálhassa tovább a várost.

Az MSZP-nél az újrázó, de kényszerűségből a kompromisszumok robotosává váló Molnár Gyula lett a városházi szocialisták első embere, és ebbéli minőségében tárgyalhat az SZDSZ-szel, hogy most már nem két, hanem három főpolgármester-helyettesi posztra tartanak igényt a szocialisták, az országos (és némileg egyben fővárosi) zakó következtében. Ugyanúgy a gazdasági ügyeket, az infrastruktúrát és stratégiai fejlesztéseket szeretnék, mint korábban, csak nem két, hanem három embernek.

Van, aki szerint ezzel már el is dőlt a dolog, bár a felek bőszen egyezkednek még néhány hétig, az SZDSZ ugyanis még egy erőtlen tiltakozást sem eresztett meg amiatt, hogy az MSZP gyakorlatilag ötven százalékkal emelte követeléseit. A szocik ráadásul úgy számolnak: a szadi két helyet is kap a városvezetésben, hiszen ők adják a főpolgármestert is.

A takarékoskodás jegyében karcsúsítják a bizottságok számát is. Eddig 21 ilyen testület működött, volt külön olyan, amelyik a társadalommal és a civilekkel tartotta intézményesen a kapcsolatot, volt külön oktatási és kulturális, külön a pénzügyekre, külön még egy a pénzügyek ellenőrzésére. A korrektség jegyében azért hozzá kell tenni, hogy akárhány bizottságban is ült egy városatya, a pénze nem többszöröződött. A végén állítólag marad 13 grémium, amiből lesz néhány szuperbizottság, a többit meg akár az ellenzék is vezetheti. Kivétel a korábban kereszténydemokrata vezetésű közbeszerzési bizottság, amely eddig is és ezután is fontos lesz, és várhatóan megint az ellenzék kapja.

És hogy kik lesznek a tökéletes helyettesek? Esélyesként emlegetnek két volt polgármestert (az V. és a II. kerületből), a párt budapesti pénztárnokát (az egyik fontos bizottság – a tulajdonosi – eddigi vezetőjét), a most leváltott fővárosi frakcióvezetőt, és a fővárosi politikában eddig még ismeretlen kerületi elnököt.

Az ellenzék nagyobbik részét eközben Tarlós István igyekszik védőszárnyai alá vonni, remeknek ígérkeznek a Demszkyvel várhatóan vívott csörték, öröm lesz majd ilyenkor a Nemzet Pedagógusát elnézni egy hellyel arrébb, aki szégyenszemre kénytelen lesz a turult lebontatni, már ha ezek után széles e hazában mer még ilyesmire bármilyen hatóság engedélyt adni. Pokornit szelíden megfenyítette a Fidesz Fővárosi Közgyűlésből időközben kiszorult fővárosi elnöke, hogy nem ér egyszerre polgármesternek is lenni, meg listán bejutott fővárosi képviselőnek is lenni, de rögtön hozzátette, hogy ez persze csak ajánlás. Katona Kálmán meg szívhatja búvárpalackból az oxigént, amíg el nem szédül, és nem látja duplán a három megmaradt MDF-est.

A koalíción belül mindenesetre megvalósulni látszik a rend, persze szigorúan József Attila-i értelemben. Ha valamelyikük is eltörné mondjuk a lábát vagy megsértődne, már nincs meg a többségük. Pedig nagy horderejű döntések meghozatala előtt állnak; végre be kellene váltaniuk az évtizedekkel korábbi ígéreteiket, és normális nagyvárost illene faragniuk ebből a szerencsétlen Budapestből.