szerda, augusztus 30, 2006

"Új világot építünk"

Egykori szovjet plakát a moszkvai metróépítésrőlNem könnyű az egyre élesedő kampányidőszakban valami echte városi üggyel előhozakodni, mégis megpróbálom. Dübörög a négyes metró, Bel-Budán teljes a káosz, a Móricz Zsigmond körtér környékét teljesen feltúrták, pedig az alagút fúrása idén valószínűleg még nem is kezdődik el. Egy kedves, tanulságos történet arról, hogy egy harminc évvel ezelőtti, régen elavult terv megvalósítására hivatkozva hogyan kell két marékkal szórni a közpénzt.

Nemrégiben, 2002 márciusa és 2003 áprilisa között a főváros felújíttatta Budapest addigi legborzalmasabb állapotban lévő útját, a Bartók Béla utat, amelynek kockakövein állítólag még maga Horthy Miklós is lovagolt annak idején. A főpolgármester a beruházást azzal indokolta, hogy a fránya Orbán-kormány elzárta a pénzcsapokat a főváros elől, megtorpedózta a metróépítést, de sebaj, ha már a föld alatt nem tudnak építkezni, majd építkeznek a felszínen. Így került be a metróberuházás előkészületi munkáihoz többek között a Bartók Béla út újraaszfaltozása, valamint a Fehérvári út belső szakaszán a villamossínek cseréjére. A felszíni munkákra összességében 13 milliárd forintot hagytak jóvá, amit annak rendje és módja szerint el is költöttek.

Munkálatok a Fehérvári úton (Forrás: ujbuda.hu)Nyolc hónappal később derült ki, hogy ennél még egy kicsivel többet is. Akadt ugyanis némi pluszmunka, a budai Skála előtt például (bár senki sem kérte) kialakítottak egy új végállomást a 4-es villamosnak, no meg az eső is esett, ezért a tervezettnél lassabban ment a körtéri aluljáró kiépítése. A sok nehézség miatt az eredeti költségkeretet tíz százalékkal, pontosabban 1,3 milliárd forinttal lépték túl.
A városatyák végül némi politikai csatározás után jóváhagyták a túlköltést, de az ügyet kivizsgáltatták. Kiderült, hogy nincs egyszemélyi felelős, hiszen a pluszmunkákról a beruházónál kollektív döntések születtek. A BKV azzal mosta kezeit, hogy bonyolult volt a beruházás, ráadásul még így is a legolcsóbb megoldást választották, mert sokkal többe került volna, ha a folyamatban lévő munkákat leállítják.

Idén augusztusban egy évre ismét lezárták a Fehérvári út belső szakaszát, a körtéri metróállomás építése miatt. A közművek cseréje után elvégzett nyomáspróbák során szivárgást észleltek, ezért 150 környékbeli lakásban kikapcsolták a gázt. A házakon belüli, elöregedett vezetékek cseréje otthononként százezer forintba is kerülhet. Amíg pedig a régi csöveket nem cserélik ki, a gázt sem kapcsolják be újra.

Amikor még meg tudták oldani, hogy ne álljon le a villamos (Forrás: mek.oszk.hu)Az egy évre lezárt Fehérvári utat most ismét teljesen feltúrták, ezért a két majdani metróállomás között csak gyalog lehet közlekedni. Míg harminc évvel ezelőtt az Astoria vagy a Blaha Lujza téri állomás építésénél meg tudták oldani, hogy az építkezések során mindvégig fenntartsák a villamosközlekedést (ezért még egy korábban a Zagyva feletti hidat is felhasználtak), a 21. századi Budapesten ez már nem sikerült.
A munka hevében elbontották a három évvel ezelőtt felújított villamossíneket és aszfaltot, és a Bocskai úti fantomaluljáró egyik felét is. Utóbbit – a körtéri aluljáróval együtt – eredetileg azért alakították ki három éve, hogy ennyivel is beljebb legyenek, ha elkezdődhet a munka a föld alatt. A Bocskai úti aluljárót egyébként a megépülte után meg sem nyitották a nagyközönség előtt, a körtéri létesítményt ugyanis már az átadás utáni napokban összefirkálták és megrongálták.