csütörtök, augusztus 03, 2006

Vihar

Dolgos hétköznapok. Tegnap Sztahanovnak álcáztam magam, és megbeszéltem egy hajnali fél kilences interjút Budapest egykori pénzügyminiszterével. Az alapján, amit mondott, sok jóra ne számítsunk, a választások utáni hónapban még a számlákat sem fogják tudni kifizetni a Főpolgármesteri Hivatalban, likviditási válság közeleg, ezért adják el ész nélkül a város stratégiai részvényeit. (A többi poént nem lövöm le, tessenek napilapot olvasni.)

Ehhez képest a főpolgármester a postaládába bedobott szórólapon akkora bőségszarut ígér szűkebb pátriámnak, Óbudának (nyilván nem azért, hogy odavágjon Tarlósnak), hogy győzzünk csak meríteni belőle. Demszky majdhogynem szexisre retusált fotója alatt csalafinta módon csupa olyasmit ígér, amit vagy a legutóbbi, sőt a legelső választáson is szentül megfogadott – például azt, hogy az 1-es villamos végre átmegy a Lágymányosi hídon –, vagy ami nem fővárosi pénzből épül, például az M0 északi hídja.

Utóbbit egyébként a magyar nép nagy sajnálatára valószínűleg nem Chuck Norrisról fogják elnevezni, egyrészt a híres karakterszínész sem hiszi, hogy érdemel ekkora elismerést, másrészt pedig a honlapot, amit a híd nevére lehet szavazni, óránként más hekkeli, ezért minden nap másik javaslat vezet, tegnap a Szent Korona, ma Víziló Vili, holnap talán Gyurcsok József Csodahíd, én legalábbis ennek drukkolok, hátha meggyógyul, aki átautózik rajta. Meg aztán a híd végső nevéről egy agg tudós atyafiakból álló minisztériumi bizottság fog dönteni, valószínűleg a találó „M0 északi híd” elnevezés mellett letéve a voksot.

Közben egyre dübörög az önkormányzati választási kampány, Tarlós a saját blogján osztja az észt, Demszky meg igyekszik minden fűszál mellett sajtótájékoztatót tartani, csak ne a Combinókról szóljanak a hírek. A hétvégén kétnapos haknira megy a helyetteseivel a Corvin sétányra, lesz ott minden, mint egy igazi búcsúban, kihelyezett ügyfélszolgálatot tartanak a közműcégek, Demszky az úgynevezett emberek előtt fog számot adni az elmúlt négy évről (erről magam is be fogok számolni holnap), nyugdíjasoknak vérnyomásmérés, valamint fellép Dj Dominique.

Aznap este még egy jó kis vihar is volt. A szerkesztőségből alig tudtam hazajutni, az egyik utca a járdával együtt víz alá került (hivatalos magyarázat szerint a fővárosi csatornahálózatot nem felhőszakadásra tervezték), a másik utcában pedig a gyalogosoknak combközépig ért a víz, ezért inkább felhajtottam a járdára, az mégiscsak magasabban van. Többen a panelházak árkádjai alá parkoltak, hogy ne járjanak úgy, mint a házunk előtt a Suzukis, akinek a kocsijára hosszában rádőlt egy fa, az autót meg úgy összenyomta, hogy kitörtek az oldalsó üvegei.

Ha ez így megy tovább, nem hidat kellene a jó öreg Chuck Norrisról elnevezni, hanem meg kellene tenni főpolgármesternek. Majd jól szétkaratéjozza a rohadt viharfelhőket, és lesz itt rend.