Ki kicsoda

Megérkeztek a szép, színes ajánlószelvények a postaládába. A zöld cetlivel ajánlhatok jelöltet főpolgármesternek, a rózsaszínnel kerületi polgármesternek, a sárgával pedig kerületi képviselőnek a szerintem arra érdemes embert. Az egész őszi cécó 4,34 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, akiknek vélhetően fogalmuk sincs, kit, hová és minek jelölnek. Közigazgatási alapismeretek, első lecke.

A rendszerváltáskor az ellenzék (főként az SZDSZ) úgy okoskodott: lehet, hogy az első szabad választáson valamennyit megtart korábbi hatalmából az átalakult állampárt, ezért szükség van egy ellenpólusra – hogy ne legyen visszarendeződés –, ezért annyi önállóságot adtak a tanácsok romjain létrejövő önkormányzatoknak, amennyit csak tudtak. Minden település – még a legkisebb is, ahol csak nyolcan laknak – önkormányzati jogokat kapott, amelynek lényege, hogy helyben adót vethet ki és saját területén belül érvényes, az ott lakókra kötelező érvényű rendeleteket hozhat, persze csak a törvények keretein belül, és azokkal nem ütközve. Budapesten az az öszvérmegoldás született, hogy az egykori nagyhatalmú Fővárosi Tanács jogköreit szinte teljesen elvonták, a kerületek pedig teljes körű önállóságot kaptak. A városházánál maradt a budapesti közműcégek működtetése, a forgalmasabb utak rendben tartása, a nagyobb infrastrukturális beruházások elvégzése. A fővárossal egyenrangú városrészek jogilag önálló kisvárosokká váltak, ezért fordulhat elő, hogy ugyanabban a városban más szabályok (mennyi a lakbér, mibe kerül a parkolás, lehet-e az utcán sört inni, mekkora jövedelem után jár a közgyógyellátás stb) vonatkoznak az utca egyik és a másik oldalán. A főpolgármester 1994-ben azt is elérte, hogy örök időkre megváltoztathatatlanná váljanak ezek a rossz szabályok; a fővárosról addig egy sima feles törvény rendelkezett, amelyet akkor egy az egyben bekopíroztak a csak kétharmados többséggel módosítható önkormányzati törvénybe.

A budapestiek elkényeztetve érezhetik magukat, hiszen a Fővárosi Közgyűlésben és a kerületi képviselő-testületekben összességében 626 városatya dolgozik értük. Az olyan harmadik világbeli, elmaradott településeken, mint New York vagy London, ehhez elég 51, illetve 25 politikus is. Ha minden második városatyát szélnek eresztenénk, azzal nagyjából 50 milliárd forintot lehetne megspórolni, ami Óbuda kétéves költségvetésével vagy ötven új Combinó villamos árával megegyező summa.

A 67 tagú Fővárosi Közgyűlésbe pártlisták alapján juthatnak be a városatyák, a kerületi képviselő-testületekbe pedig egyéni körzetből. A fő- és a sima polgármestereket pedig közvetlenül választják. A városrészekben „parlamentjeiben” húsz-harminc ember ücsörög, az ülések leginkább kedélyes céges vacsorák atmoszféráját idézik (tegeződés, gyakori derültség, rövidnadrágban megjelenő képviselők). A Fővárosi Közgyűlés hangulatában és külsőségeiben is inkább hasonlít a T. Házra, anyázós ideológiai vitákkal és olyakor két napig is tartó ülésezésekkel.

Nézzük meg alaposabban a Fővárosi Közgyűlést. Jelenleg az MSZP adja 24 képviselővel a legnagyobb frakciót, erős emberei a jelentősebb bizottságok (tulajdonosi, pénzügyi, kereskedelmi) elnöki székében ülnek, van, aki az úttörőmozgalomból került ide, van, akinek az élettársa szocialista nagyvállalkozó, és van, akinek ez csak afféle másodállás, mert egyébként parlamenti képviselő. A szocikon belül nagy a harc a régiek és az újak között; utóbbiak közé tartoznak a sikeres és ambiciózus (értsd mohó) kerületi polgármesterek és vállalkozók, akik elégedetlenek azzal, hogy amíg Demszky kézrátétellel gyógyít, ők bezárhatják a századik iskolát és felavathatják a századik kátyút. Az SZDSZ-nek 17 fővárosi képviselője van, ők vezetik a városüzemeltetési bizottságot, kezükben van a városháza kommunikációja, és míg a szocik szeretik elfoglalni a fővárosi cégek (kötelező megjelenéssel nem, vaskos honoráriummal viszont járó) igazgatósági és felügyelő-bizottsági posztjait, addig a szabaddemokraták inkább abban jeleskednek, hogy a tőlük nem túl távol álló cégekkel tanulmányokat, szakértői anyagokat írassanak jó pénzért. A Fidesznek 16 képviselője van az Újvárosházán, kegyvesztetté vált régi motorosok, olyanok, akik büntetésből kerültek (az országos politikához képest) másodvonalba, akad mutatóba kerületi polgármester és szakpolitikus is. A választások után a szocikhoz hasonló vérfrissítésre lehet számítani náluk is, van, aki a politikai túlélése érdekében ül be a közgyűlésbe, és van, akit a Fidesz új szövetségi politikája emel pozícióba, mindenféle fővárosi vagy önkormányzati tapasztalat nélkül. A többiek nem zavarnak sok vizet: öttagú az MDF, és négytagú a MIÉP-frakció, illetve van még két (pártból kiebrudalt vagy más pártalakulathoz csapódott) független városatya is.

Ősszel valószínűleg felhatalmazást kap a folytatásra a kormánypártok 12 éve többé-kevésbé olajozottan működő koalíciója. További izgalom az új városvezetésen belül várható; ki szerzi meg a kulcsfontosságú bizottsági elnöki posztokat és ki lesz a régi vagy új főpolgármester helyettese. Az igazi harc csak a választások után kezdődik, abban viszont sem a színes céduláknak, sem a választópolgároknak nem lesz döntő szerepe.